.:: Zoe Szemszöge ::.
Nem is tudom az elmúlt pár napba mikor aludtam ilyen jól, amikor tudatosult is bennem, hogy milyen jól alszok azonnal felugrottam. Louis lecsúszott rólam, fejét fogva felült.– Mi van Tiffanyval?
– Nyugalom megettem, tisztába tettem és már le is fektettem – nézett rám anya, aki az egyik karfában üldögélt.
– Mennyit aludtunk? – simított végig a combján Louis.
– Nyolc órát végig aludtatok.
– Többiek?
– Nagyjából akkor mentek el mikor ti kidőltetek.
– Kösz anya, sokat segítettél. Apa?
– Már fent alszik, de ha már felkeltetek én lefekszem.
– Én kialudtam magam, te? – fordulta felém Louis, közben meg a combom simogatta.
– Én tudnék aludni.
– Akkor feküdj le, majd felkeltelek ha van kellenél.
– Kösz – adtam a puszit az arcára. – Nem akarsz véletlenül fent lenni velem?
– De, majd némítva nézem a tévét.
– Szeretlek.
– Tudom – húzta ki magát büszkén, mire a pólójánál fogva közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Hirtelen nem értette a reakciómat, de azonnal kapcsolt amikor a szájam rányomtam az övére. Az édes csókunknak az egyetlen lányunk vetett véget.
– Gyere anyuka – fogta meg a kezem és elkezdett lassan felfele húzni.
– Nem akarsz vinni?
– Sajnálom az orvos megtiltotta.
– Mindent be fogunk tartani amit az orvos mondott?
– Igen, azért mondta – állított meg a szobánk ajtaja előtt.
– Megyek megnézem min nevet a lányunk.
Bevackoltam magam a pihe puha ágyamba, mit már több mint öt napja nem láttam, szavakban sem lehet önteni, hogy mennyire hiányzik.
Lekapcsoltam a villanyt, csak az éjjeli lámpát hagytam felkapcsolva az ő oldala felől. Nyakig felhúztam a paplant egészen a nyakamig, már majdnem elaludtam mikor hallottam az ajtó nyílását.
– Csak akkor marad csendbe ha kézben van – ült le Louis.
Feléjük fordultam és figyeltem ahogy dajkálja a lányát. Olyan kicsi, hogy egy kezében elfért, ezért a másik meg oda adta neki és az ujját szopta.
– Nem éhes?
– Nem anyád úgy fél órája ette meg.
Odabújtam hozzá és a homlokon neki támasztottam a felkarjának. Óvatosan oda fordult felém és adott egy puszit az arcomra.
– Örülök.
– Minek?
– Ennek az egésznek.
– Kifejted?
– Hogy itt vagy nekem, itt van a csodálatos lányunk.
– Igen ha alszik tényleg aranyos.
– Máskor is, szóval annak örülök, hogy végre nekem is van egy normális életem, mindig is ezt akartam, és nagyon jó, hogy veled oszthatom meg.
– Köszönöm – kúsztam feljebb és adtam neki egy szájra puszit.
– Van egy rossz hírem.
– El kell rontanod ezt a pillanatot?
– Igen, jobb ha tudsz róla.
– Miről kellene tudnom? – ültem fel és szerintem szemmel ölni tudtam volna.
– Kiderült, hogy összeházasodtunk, mivel nem akartam, hogy valami hülyeséget találjanak ki, ezért inkább elmondtam mindent, remélem nem baj.
– Csak arról volt szó, de majd talán elnéz ide az egyik újság riportere, vagy valahol találkozok vele.
– Ebben az a rossz?
– Veled is akar, és megígértem, hogy beszélek veled erről.
– Nekem minek is kell ott lennem?
– Ezt én sem tudom, de ha nem akarsz akkor majd megmondom hogy fertőző mandula gyulladásod van.
– Holnap kitalálom, most inkább alszok.
– Szép álmokat – adott egy puszit a hajamra, majd vissza fordult a lányához.
Átfordultam a másik oldalamra és Louis halk motyogása nyomott el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése