III. Évad 36. rész 07/07 L

.:: Louis Szemszöge ::.

Azt hittem elbírunk két kölyökkel úgy, hogy az egyik már 14? éves. De nem vele volt a legtöbb baj. Leo egyszerűen kidőlt a Tv előtt és csak fel kellett vinni a szobájába. De Barbara egyszerűen nem akart kidőlni. Folyamatosan a telefonjával volt elfoglalva, vagy éppen az egyik barátnőjének akarta megmutatni, hogy hol is volt. El kellett tőle minden eszközt szedni amivel valamilyen képet tudott csinálni. Kísérteties menni kütyüje volt egy ilyen korú gyereknek. Természetesen ez után behisztizett, mert nem tudott beszélni a barátnőjével. Annyira elegem volt a végén, hogy minden dühömet szerencsétlen Zoera öntöttem, de ő sem volt éppen túl vidám. Több órán keresztül vitatkoztunk, de értelme nem volt, apróságokat vágtunk egymáshoz, még a múltat is felhánytorgattuk. Végül egymástól elfordulva morogva aludtunk el.

Reggel Leo rohant be hozzánk, mert hiányzott neki az anyja. Sikerül megnyugtatnunk, hogy hamarosan haza jönnek, és kapni fog valami ajándékot ha jól viselkedik. Majd írok Niallnak, mit ígértem meg a nevében. 

– Ébredj Louis – kezdett el bökdösni Zoe, aki már teljesen fel volt öltözve, indult meg kifelé.
– Zoe – fogtam meg a kezét –, bocs a tegnapiért, felhúztak a kölykök.
– Én sem voltam valami jó passzban, nem nekem valók a gyerekek.
– Talán, majd a sajátunkról mást mondasz.
– Nem tudom erről mit mondjak, kétlem.
Oda húztam magamhoz, majd az arcomat a hasához dörzsöltem, és adtam egy puszit rá. Az ujjait a hajamba fűzte, majd meghúzta kócos frizurámat.
– Menj zuhanyoz le, szerzek nekik valami reggelit. 
Nem tudtam élvezni a zuhanyzást, mivel rám nyitottak. Barbi telefonjával a kezében. Ez után egy szál törölközőben kergettem, amikor elvettem tőle a telefonját kitöröltem róla a képeket, és meggyőződtem róla, hogy nem küldte el senkinek. A telefonját eltettem, és ki is kapcsoltam, nem fog még egyszer ilyen reggel okozni nekem.
– Itt meg mi történt? – csodálkozott Zoe.
– Benyitott amikor zuhanyoztam és fényképezni próbált, elvettem tőle a telefont és addig nálam tartom amíg haza nem jön az anyja. Sőt szerintem be kellene zárni a szobába minden elektromos kütyüje nélkül, kíváncsi lennék akkor mit csinálna.
– Nem jó, mivel ma jön a barátnőm itt fog aludni – nevetett ördögien.
– Itt nem fog még egy ilyen hisztis lenni – morogtam.
– De meg lett neki ígérve, hogy szülinapján nálunk aludhat. Arról nem tehetek hogy anya elment a pasijával dugni.
– Ma biztos nem fog itt aludni, Amy meg a fiúk átjönnek. Így sem tudjuk rendesen megünnepelni azt, hogy... – néztem a kis pletyka fészekre és közben tátogtam mint egy hal. Majdnem elszóltam maga.
– Bocs Barbi, de mond meg neki hogy csúszik egy napot, az már csak nem akkora tragédia.
– Nem tudom megmondani neki, mivel már úton van. Mondtam, hogy jöjjön ide, megadtam már a házszámot. Mivel busszal van, ezért úgy körülbelül egy óra múlva itt lesz – ördögi kacajjal az ajkán mondta. Tuti, hogy arra tette fel életét, hogy minket megkeserítsen. 
– Büdös kölyök, meg fog jönni az a senki házi elveszem a fegyverét és tökön lövöm – motyogta mellettem Zoe, remélem nem hallotta meg.
– Éhes vagyok – rohant le Leo egy pokróccal a hátéra kötve. – Egy hősnek kell a reggeli, hogy megmentsen titeket. 
– Gyere hős, mit kérsz? – vettem fel az ölembe.
– Csokis gabona pelyhet.
– Majd megettem én, te addig öltözz fel – vette át tőle Zoe.
– Sietek.
Gyorsan felöltöztem, majd lementem segíteni Zoenak. Annak ellenére, azt hittem Leoval lesz a legtöbb baj, de ő egy tündér. Megette a reggeliét, majd felöltözött és leült a Tv elé, és megint valami macskás mesét nézet közben meg Nejit simogatta. Barbi meg behisztizett, hogy ő kávét kért, mert otthon is szokott inni. Végül adtunk neki, akkor legalább befogja, de jó sok tejjel öntöttem fel, és nagyon minimális kávé volt benne. Nem kellett hogy túlpörögjön, elég baj hogy jött valami barátnője, meg a friss házasok és Harry. Káosz lesz itt.

1 megjegyzés:

  1. Nejit én is simizném. Vajon hanyadik részben volt róla kép? meg akarom lesni milyen cicám van

    VálaszTörlés