III. Évad 25. rész 09/06 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Reggel kivittem Louist, ott megígérte, hogy születésnapomra haza jön. Remélem meg is tudja tartani az ígéretét, és nem tesz senki keresztbe neki. 

– Ígérd meg, hogy nem lesz olyan, hogy meglepsz, azzal hogy ott teremsz. Múltkor nem végződött valami jól – simított hátra egy tincsemet.

– Ígérem előtte felhívlak, hogy nőket el tud hajtani.

– Feltétlenül. Minél előbb szólj, mert be vagyok táblázva. Tudod te hány nő akar velem egy ágyba bújni?

– Nem, majd megmondhatod. Remélem vittél koton, nem szeretném ha apuka lennél, vagy valami nyavalyát összeszedj itt nekem.

– Az a nagy bőröndöm fele csak azzal van tele – mutatott az említett darabra.

– Nem is vettem észre miközben pakoltál.

– Jól elrejtettem. A nadrágok szárát tömtem meg vele.

– Gratulálok hozzá – temettem a kezembe az arcomat.

– Köszönöm sokáig tartott míg rájöttem – húzta ki magát.

– Hős szerelmes gyere már, csak rád várunk – kiabált oda Harry.

– Megyek – szólt vissza.

Oda fordult felém. Átölelte a derekam, az ajkait az enyémre tapasztotta. Csak akkor vált el tőlem, amikor már többen oda jöttek és köszörülték a torkukat.

– Majd beszélünk – fogta meg a kezem. Gyengült a szorítás, majd szétváltak a kezeink. Ő már szállt is fel a gépre, vissza fordult majd intett.

– Már is hiányzik – szipogott mellett Amy.

– Már? Még fel sem szálltak a géppel.

– De attól hiányzik.

– Ne itasd itt az egereket – veregettem meg vállát.

– Jó próbálok – törölgette a kezével a szemét.

– Emeld fel a bal kezed – adtam neki az utasítást.

Szót fogadott, mire jól látszott az ezüst gyűrű az ujján.

– Szóval mi történt tegnap? – dörzsöltem a kezem.

– Liam megkérte a kezem, és igent mondtam.

– Azt nem hozzád vágta a gyűrűt, de hogyan?

– Aranyosan – mosolygott bugyuta mosolyával.

– Hogy a kurva anyámba lehet valakinek megkérni aranyosan a kezét?

– Hát úgy – mondta még mindig az idióta vigyorával.

– Reménytelen vagy – sóhajtottam fel.

– Nem is – mondta duzzogva, majd az arcára kiült a jellegzetes megsértődtem rád képe.

– Többségbe ha megkérdezik, hogy kérik meg az ember kezét, akkor nem azt mondja, hogy aranyosan.

– De akkor is aranyos volt.

– Reménytelen eset vagy. Gondolom, hogy a szerelem elvakított, de hogy ennyire.

– Inkább menjünk.

– Jó menjünk innen. Ebben az egyetlen egyben igazat adok.

– Wiii.

– Jaja könyörgöm ne kezd el – sóhajtottam fel.

– Jó – utánozta a kezével a beszédet, ami számomra rettentően idegesítő volt.

Beszálltunk a kocsiba, majd megindultunk haza. Nem tettem ki Amyt náluk. Ki akartam belőle szedni a részleteket.

– Mit szeretnél tudni? – kérdezte a konyhába lépve.

– Mindent? – tártam szét a karom.

– Vitatkoztam vele, majd megmondta, hogy meg akarja kérni a kezem. Lementem a gyűrűért, de nem volt ott. Ezután felmentem az le akartam baszni, hogy át vert, de elővette a zsebéből. Elküldtem a pokolba. Megkérte, hogy válaszoljak és igent mondtam. Bár szerinte nem volt más választásom. Sőt meg adta, hogy mit választhatok. Igen vagy, hülye vagy hát persze. Végül csak annyit nyögtem ki, hogy igen. Erre még azt mondta, hogy nem is volt más lehetőségem. Felkapott és leszedte rólam a ruhákat.... Gondolom tudod mi történt.

– Igen. Lefeküdtetek aludni, mert nem akartad, hogy Liam kifáradjon. Főleg, hogy hallottam mit akart csinálni mikor haza megy.

– Honnan a faszomból szedsz te ilyeneket? Miért? Mikor, kivel mi, mit csinált és kérdeztem már kivel?

– Ki volt hangosítva Louis telefonja – vonta meg a vállát bűnbánóan.

– Elfejtette, hogy ki van hangosítva? – akadt ki.

– Hazudhatok, ha gondolod?

– Miért volt kihangosítva?

– Le volt foglalva a keze.

– Jó nem akarom tudni – lépett el tőlem és a kezét feltartotta.

– Zöldséget aprított.

– Nem hiszem el – rázta a fejét tagadóan.

Kivettem a hűtőből a tegnapi ebédünket, majd elé löktem. Csodálkozott pillantásokkal nézett fel rám. Kihúztam magam büszkén, ezután betettem a mikróban a kaját.

– Előbb utóbb meg kell tanulnom főzni. Liamen múlna minden nap pizzat ennénk.

– Hát igen én tudok választani – igazítottam meg az ingem, közben büszkén húztam ki magam.