.:: Louis Szemszöge ::.
Három napja semmi hír róla. Nem hívott, nem írott. Talán a legjobb szó rá, amit érztem az, hogy teljesen kétségbe voltam esve. Azt mondta, hogy hív, de semmi. De ha elmegyek hozzá, akkor meg... Akkor meg semmi, mivel szabályosan vagy szabálytalanul, majd egyszer ha érdekel megkérdezek valakit, de lényeg, hogy a barátnőm, szóval akkor megyek hozzá amikor akarok. Többé kevésbé.
Felkeltem a kanapétól, majd a cipőmet felvéve megindultam a kocsi felé. Ahogy beszálltam már indítottam is a kocsit, majd gázt adva azonnal az úton voltam.
Leparkoltam a ház előtt, mire megszólalt a telefonom. Miközben az ajtó felé sétáltam elő kotortam.
– Igen – szóltam bele és ezzel párhuzamba megnyomtam a csengőt.
– Rá érsz? – hallottam meg meggyötört hangját.
– Igen.
– El tudsz jönni.
– Repülők – tettem le.
Lábak csoszogását hallottam az ajtó túl oldaláról, mire kitárult az ajtó. Amikor meglátta, hogy én voltam hátra lépet és megdörzsölte a szemét.
– Bemehetek? – kérdeztem halkan, mire egy aprót bólintott, majd utat engedett nekem.
Mögötte mentem a nappaliba, ott helyet foglaltam. Ő is leült mellém, folyamatosan az arcát néztem miközben az ujjait tördelte.
Fel pillantott rám, szólásra nyitotta a száját, de nem mondott semmit. Sokszor eljátszotta, de semmi nem mondott.
– Nem jutottam előrébb.
– Valamire csak jutottál.
– Egy szerencsétlen vagyok, azon kívül nem sokra – sóhajtott fel fájdalmasan.
– Nem vagy szerencsétlen, csak szerelmes.
– Nem hiszem – rázta meg a fejét.
– Zoe, én nem akarok semmilyen barátság extrákkal kapcsolatot. Nem akarok úgy lefeküdni veled, hogy te nem azt érzed amit én.
– Ez a baj, hogy azt érzem.
– Az soha nem baj – örültem meg.
– De mi van azzal a nyolc hónappal, amikor semmi hírt nem hallottam rólad. Honnan tudjam, hogy mit csináltál?
– Biztosíthatlak az felől, hogy csak Samanthaval csaltalak meg, de mentségemre szóljon igyekeztem, de soha nem sikerült – mondtam, mire egy apró mosoly megjelent az arcán.
– Utállak – morogta nekem.
– Tudom, én is szeretlek – öleltem magamhoz.
Eldőltem a kanapén és magam után húztam, majd a fejét a mellkasomra tette. A hátát simogattam és élveztem, hogy itt van és minden újra jó.
– Amúgy amiket mondtál az komolyan gondoltad? - könyökölt fel, hogy a szemembe tudjon nézzen.
– Iiigeen? – kérdeztem rá, mire hozzám vágott egy párnát.
– Szemét állat – fordított nekem hátát.
– Mit vétettem kerek egy perc alatt?
– Nekem mondtad, olyan hisztis barátnőm volt, hogy mintha mindig meg lenne neki. Kész rémálom volt vele lenni.
– Ó tényleg. A volt pasim egy kanos állat, csak a szexen járt az esze, semmi más nem érdekelte – keltem a védelmemre.
– Mindent eltitkolt előlem. Csoda, hogy meg mondta, néha, hogy hova megy, bár soha nem ott kötött ki – fonta össze a kezét a mellkasa alatt.
– Bármire megkértem, tényleg csak apróságok, gondolok itt ilyenre, hogy ne hagyja szanaszét a cipőjét a borsónyi agyával nem volt képes felfogni, meg a lábszagától kipusztult télen a fű.
– Nem is mondtam ilyet.
– De mondtál.
– Tuti, hogy ilyet nem mondtam, bár tény hogy büdös a lábad.
– Mondja a titkok királynője.
– Legalább nekem rangom van és nem büdös cipőm.
– Tényleg? Lehet, hogy a büdös cipőm többet ér mint a te rangod.
– Te lábszagoddal ki lehetne irtani egy erdőt.
– A te titkolózásaiddal meg egy nemzet veszne oda, tökéletes titkos ügynök lennél, csak semmit nem tudnál egyedül megoldani.
– De igen is meg tudnám egyedül oldani.
– Na, ebben biztos vagyok, hogy nem így van.
– Pedig itt az ideje, hogy elhidd, büdös láb – fonta össze a kezét, majd szúrósan nézett rám.
– Kommandós – tettem én is úgy mint ő.
Több percig álltunk némán és magunkba vitatkoztunk. Szúrós pillantásokból egyikünk sem engedett.
– Sajnálom, nem úgy gondoltam, csak pillanatnyi hormon túltengés – találtam ki valamit gyorsan.
– Valami ötletesebbet is kitalálhattál volna.
– Majd te, úgy is jól titkolsz.
– Abba hagynád, ha ott Párizsba befogod azt a nagy szádat és meghallgatod, hogy Richarddal nem egyeztem meg, hogy én legyek a helyettese. Csak kipróbálhattam, hogy ha megbeszéljük, ami nem sikerült, mert valaki felhúzta a vizet, akkor elvállalom.
– De miért nem mondtad el? Sokkal egyszerűbb lett volna.
– Az elején azért nem, mert nem volt semmi biztos, utána meg azért, mert arra gondoltam, hogy megleplek vele, de elég szarul jött ki.
– Nagyon – értettem vele egyet.
Leültem a kanapéra, majd az ölembe húztam. Átöleltem a hasát, majd belefúrtam az arcom a nyakába. Ezt a csodálatos pillanatot a telefonok csörgése zavarta meg. Fülemhez emeltem, mire Harry szólt bele.
– Richard haldoklik.
