II. Évad 81. rész 11/10 L

.:: Amy szemszöge ::.

Haza jöttem Párizsból itthon meg egy depressziós, agresszív, idegbeteg fogadott. Láttam már rosszabb napjain, de így még soha. Amúgy Louis is hasalóan viselkedik. Mindenkivel kiabált és seggrészegre itta magát. Zoe meg csokival zabálja magát miközben az Így neveld a sárkányodat nézte. Ezeket is Edwardtól tudtam meg.
Amúgy amióta itthon vagyok. Kemény 20 perc azóta Zoe meg sem szólalt csak a tévét bámulta. Szinte idegesítő.
Megértem. Összeveszett Louissal azon, hogy a fiúk menedzserének a helyettese és ott kellene lenni, hogy segítsen Richardnak, de itt döglik a tévé előtt, miközben csokifagyival tömi magát.
 Az óta mióta össze veszett Lo...  nem tudtam kimondani a nevét, mert egy párna fejbe talált.
 Egy tipp, ne mond ki a nevét, a banda nevét, vagy a bandához kapcsolódó személyek, helyek, dolgok nevét  tette vissza a párnát Edward.
 Ez már beteges. Gyerünk Zoe ideje egy kicsit kimozdulni – léptem elé, mire arrébb hajolt és a Tvt nézte tovább.  Ezerszer láttad ezt a részt, szóval most mást csinálunk mit szólsz mondjuk egy forrócsokihoz?  próbálkoztam be.
 Hozhatsz, de én innen el nem mozdulok  mondta.
 Most jöttem meg ennyit igazán megtehetnél értem, egyedül nem szeretek sehova menni.
 Ott van Edward vidd magaddal.
 Gyerünk Zoe, te nem ilyen vagy, egy kis vita nem dönt le a lábadról  húztam el tőle a pokrócát.
Morogva elvette tőlem, majd elfeküdt a kanapén.
 Ha ki tudod innen verni, akkor elviszlek a vásárolni, és bármit kérhetsz.
 Rendben  indultam meg a konyha felé.
Fogtam egy tálat, majd megtöltöttem hideg vízzel. Lassan mentem, mert nem akartam, hogy ez egész folyosó vízben ússzon
 Sajnálom  mondtam Zoenak, majd nyakon öntöttem a tál tartalmával. Tiszta víz volt a pizsamája, a haja végéből is csöpögött. Fehér pizsama volt rajta, ezért látni engedte az I Love You-s melltartóját
 Mit csináltál?  kezdett el közeledni felém.
 Gondold végig megéri-e neked?
 Igen  jelent meg az ördögi vigyor az arcán.
Elkezdtem futni kifelé az ajtón kicsaptam, majd megindultam a kertbe, amit ellepett a hó. Ahogy futottam kifelé hirtelen kicsúszott a talaj a lában alól és seggre ültem. Míg tovább siklottam egy jó métert. Elfeküdtem, majd a medence közepén hóangyalt csináltam.
 Nincs annyira befagyva, hogy elbírjon mindkettőtöket  kiáltott oda Edward.  Zoe gyere be azonnal, mert megfázol.
Az én egyetlen agresszív barátnőm megfogott egy marok havat, majd a képembe nyomta. Leütögette a kezéről a havat, majd megindult befelé. Edward a kezét nyújtotta amit azonnal elfogadtam. Győzelem ittasan mosolyogtam rá, ő meg csak a fejét fogta. Nem hitte, hogy sikerülni fog. Bementem a szobámba, majd vettem egy forró zuhanyt, majd felvettem egy kockás inget, meg egy farmert.

 Akkor mehetünk?  kérdeztem Edwardot.
 Igen  vette le a kabátját, majd az enyémet is tartotta. Segített felvenni, majd felhúztam a csizmámat.
Kinyitotta nekem az ajtókat, majd a kocsiba behuppant a vezető felőli ülésre.
 Mióta hazajött, csak azt a mesét nézi, néha meg a sorozatokat, de abba is ez a fekete valami van, meg a lábatlan kis csávó.
 Amikor Louis Eleanorral jött össze, akkor nem tört ennyire össze. Sőt amióta ismerem inkább ő tartotta bennünk a lelket, mikor turné volt. Vagy is csak bennem, mert Leila szakított Nialllal. Harry meg Grace turné közben mentek szét, bár nem ők akarták, hanem Gracenak balesete volt, és nem emlékszik az elmúlt két évre. Soffy meg Zayn megbeszélték, hogy mást szeretnek, így Soffy Adammal van, Zayn meg menyasszonyával. Én meg kitartok Liam mellett. Zoe és Louis összevesztek azon, hogy Z és Richard összebeszéltek arról, hogy Zoe lesz menedzser segédje. Most meg nem beszélnek egymással.
 Hát érdekes társaság vagytok.
 Igen, tudjuk.
Megállította a kocsit, majd mind a ketten egyszerre szálltunk ki.
 Szóval hova megyünk először?  kérdezte.
 Csizmát kellene szereznem.
Bementünk az első cipő voltba. Nem szoktam sokat vásárolni, de most direkt húztam az időt. Nagy nehezen megtaláltam a tökéletes lábbelit.
Átmentünk egy másik boltba. Ott vettem két farmert meg egy bele bújós pulcsit. Edward cipelte a szatyrokat miközben elmentünk egy fehérnemű volt mellett. Azonnal megálltam, majd vissza curikkoltam.
 Jó én kint megvárlak  mutatott a padra.
Bementem majd válogattam a ruhák között. Találtam párat amit fel is próbáltam. Három nagyon a szívemhez nőt. A pénztárnál Edward várt, fizetett, majd vitte a szatyrokat.
 Még megyünk valahova?
 Igen kellene nekem egy táska meg egy sál.
 Istenem  sóhajtott fel, mire felnevettem.
Még voltunk három boltba. Szereztem sálat, táskát meg egy sapkát és ráadásnak három pólót. Az egyiken Mrs. Payne felírat van, vetettem Mrs. Tomlinsonost is, majd ha jóban lesznek akkor oda adom Zoenak.
 Ha tudom, hogy egész délután rámegy akkor inkább nem ígérek ilyet  állította le a kocsit.
 Legközelebb jobban meggondolod.
Bementünk, a nappali át volt rendezve. A dohányzó asztal el volt tolva, rajta édességek sorakoztak. Lucifer helye a Tv mellett volt. A kanapé ki volt nyitva, rajta több pokróc, meg párna halmok, Zoe közöttük feküdt.
 Itt meg mi történt?  kérdezte Edward.
 Berendezkedtem  vonta meg a vállát.
 Sok szerencsét hozzá  veregette meg a vállam, majd magamra hagyott.
Otthagytam, majd felmentem a szobámba. Ahogy leültem a laptopom elkezdett villogni. Azonnal felnyitottam mire a Skype ugrott fel. Liam hívott többször is. Azonnal rámentem a hívás gombra.
 Szia  köszöntem boldogan, mikor megjelent a kis ablakban.
 Miért van tele a net azzal, hogy Zoe bátyával, aki az új pasidnak tartanak, bár senki nem tudja hogy ki, de nem ez a lényeg, miért állsz vele egy fehérnemű bolt előtt?
 Tök jó, már nyugodtam nem is mehetek el sehova, de mindegy úgy volt, hogy Zoe teljes depresszióba eset. Leöntöttem vízzel ezért Edward elvitt vásárolni, majd vetettem vele több ruhát.
 Megmutatod milyen tangát vetettek?
 Vettem  helyesbítettem.
 Megmutatod?  csillogtam perverzen a szemei.
 Biztos, hogy nem. Legyen meglepetés.
 Ne már elrontod a napomat.
 Úgy sincs sok belőle.
 Kérlek!  pislogott rám.  Cica lécci!
 Nem  ráztam meg a fejem.
 Cicus.
 Nem, de ha még egyszer megkérded akkor lecsaplak.
 Hogy lehetsz ilyen szívtelen?
 Nem vagyok szívtelen, de nem fogom megmutatni.
 Csak egy pillantást.
 Fejezd be Li.
 Li?
 Li.
 Li?
 Li bazdmeg.
 Mivel tudlak rávenni?
 Ha nyugodt maradsz, akkor majd látni fogod.
 Igazságtalanság.
 Ilyen az élet.
 Amúgy azt akartam a reptéren megkérdezni, hogy turné után oda költözöl hozzám?
 Még megálmodom.
 Rendben  mosolygott –, de megyek, mert még egy interjún kell részt vennünk. Meg el kell viselnem egy idegbeteg Tomlinsont.
 Itt egy örült Goldenwin.
 Sok szerencsét  integetett.
 Neked is  integettem, majd kinyomtam.
Vettem egy villám zuhanyt, majd felvetem Liam pólóját és belebújtam az ágyba. Pihentető alvásban volt részem, nem zavart, hogy lent szinte üvölt a tévé. Nem érdekelt semmi, csak minél hamarabb legyen holnap. Akkor egy nappal hamarabb láthatom Liamet újra.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jooo!!!! Folytasd gyorsan!! Remelem ujra osszejon Zoe Louis-val!!!! Gyorsan kovit!!!

    VálaszTörlés
  2. imádom, hamar a következőt!!!! :)

    VálaszTörlés