II. Évad 80. rész 11/03 P-H

.:: Leila Szemszöge ::.

 Niall nem bírom ezt. Haza megyek és összepakolok, majd visszamegyek Hillsidebe.
 Ne, maradj. Nem mehettek el örökre.
 De így lesz a legjobb mindhármunknak.
 Nem, maradj  jelent meg a szemében egy könnycsepp.
 Sajnálom.
 De azért láthatom a fiam.
 Igen, amikor akarod, de megyek  vettem fel a hordózót.
Megfogtam a bőröndömet, majd megindultam lefelé.
Kint várt a taxi, beszálltam, lediktáltam neki a címet. Oda felé próbáltam visszatartani a könnyen, több kevesebb sikerrel.
Szeretem Niallt és mindig is szeretni fogom, de nem tudtam tovább elviselni a támadásokat, amiket kaptam. Az én kicsi angyalomnak nem úgy kell felnőnie, hogy utálják, csak azért mert Niall az apja.
Kitett a reptéren, majd megkértem, hogy adja le a csomagjaim. Egy kis plusz pénzért bármit megtesznek.
Ahogy felültem a gépre, majd a kezem vettem az én kicsikémet.
 Annyira hasonlítasz apádra. Ezzel az édes kis szőke fürtjeid is annyira rá ütnek, pedig az én hajszínemet örökölted  mondtam mire kinyújtotta a kezét. Bele pusziltam mire felkacagott.
Az út felét végig ecseteltem a neki a kapcsolatunkat. A mesétől el is aludt. Bele tettem a hordózóba, majd a mellettem lévő székre tettem.
Édesen rágcsálta álmában az ujját.
Én nem tudtam aludni. Mindig Niall körül forogtak a gondolataim.
Lejátszottam a fejembe az első beszélgetésünket.
" Bocsi, hogy rátok törtem, de adok autógrammot meg fényképet ha kell.
 Mi elől menekültél ilyen örülten?  kérdezte Zoe.
 Rajongok  ült le mellém.
 Hol szállsz?  kezdte Zoe.
 London és ti?  kérdezte miközben egy angyali mosollyal jutalmazott meg.
 Mi is  válaszoltam miközben kivettem a fülest a fülemből.
Zoe álomra hajtotta a fejét, én meg az idegen felé fordultam.
 Niall vagyok  fordult teljesen felém.
 Leila  nyújtottam bénán a kezem, amit elfogadott, majd hasonló bénasággal kezet ráztunk. 
 Miért jöttök Londonba? 
 Iskola miatt, oda költözünk.
 Ezt örömmel hallom. Egy ilyen gyönyörű lánnyal kiváltság egy városba élni. 
Ahogy kimondta én felvettem a hajam színét, pár lehet hogy az arcom élénkebb piros. 
 Mindig is imádtam az olyan lányokat akiket könnyű zavarba hozni  mosolygott rám.
Abba az észvesztően helyes, aranyos és cuki mosolyba ott helyben bele estem. Büntetni kéne aki így néz ki."
 Kérem kapcsolják be a biztonsági öveket  ahogy mondta én úgy csináltam.
A gép simán landolt. A reptéren azonnal megláttam apámat meg a bátyámat. Apa a bőröndömet levette a szalagról. Adam felvetett a hordozót, én meg a kis hercegemet vittem a karomba. Kocsiba bepakoltak, én meg hátra beültem, az út alatt nem beszéltünk.
 Anya figyelnél rá egy kicsit?  kérdeztem miközben beléptem az ajtón.
 Persze, vigyázok az én kis unokámra  vette fel a karjaiba.
Felvettem egy kabátot, majd sétálni indultam. Régen amikor valami bajom vagy gondom volt elmentem sétálni és bíztam benne, hogy mire haza érek a gond már eltűnnek, vagy a próbarémára találok megoldást. Volt amikor segített volt amikor ártott. Remélem most az első lesz.
Nem vagyok biztos magamba, de az tudtam, hogy a fiamért bármit megtennék. Nem hagyom, hogy a média rajta csámcsogjon, normális életet akarok biztosítani neki.
Az egész várost bejártam, de semmire, nem jutottam.

3 megjegyzés:

  1. Ahhwww.. Nagyon jó kövit!
    Csak egyet árulj el! Mièrt kínzol!?

    VálaszTörlés
  2. Imádom ezt a történetet. Remélem még nincs vége!! Zoe - Louis párossal mi lesz? Ő a kedvenceim.

    VálaszTörlés
  3. Imádom, alig várom a következő részt!!!

    VálaszTörlés