II. évad 63. rész 08/20 L

.:: Zoe szemszöge ::.

Reggel Louis folyamatosan bökdösött, hogy kelljek fel. Nem volt hozzá semmi kedvem. Alig pár órája feküdtem le és már keljek fel. 
 Hoztam kávét is  ült le az ágyra.
Felültem, majd nyújtózkodtam. Louis vállának dőltem, majd elvettem tőle a kávét és lassan kortyolgattam. 
 Jobban vagy?  simította meg az arcom.
 Egy kicsit, bár ha többet aludnék akkor még élőnek is nevezném magam, nem hullának  ásítottam. 
 Menj és öltözz fel  állt fel és magával húzott engem is.  Nem fogok leskelődni  lökte meg egy kicsit a derekam.
Bementem a fürdőbe, engedtem magamra hideg vizet, hogy felébredjek. Mikor végeztem a zuhanyzással beszárítottam a hajam, majd felvettem a ruhámat.
 Kész vagy?  jött be Louis.
 Igen  igazította meg a sminkem, majd kiléptem a fürdőből.
 Csodás vagy  kacsintott, majd adott egy csókot.
 Sok szerencsét. 
 Kell is  hagyott egyedül
Ő meg a fiúk megindultak a film bemutatóra. Mi meg majd később csatlakoztunk hozzájuk. Szóval mindenki itt volt, Little Mix és a csajok.
 Végre kész vagy  sóhajtott fel Leila.
 Jól van, nekem volt szörnyű éjszakám. Én kiabáltam végig hajnalig. 
 Tényleg nem is mondtad el, hogy akkor van bátyád vagy nincs  könyökölt fel Jade.
 VAN. JHEEE. Szerintetek családon belül ölöm meg akkor azért lecsuknak?
 Igen  vágta rá Grace.
 Jó, akkor öngyilkosságnak állítom be.
 Vagy tűrd meg  mondta Amy, mire mindenki tátott szájjal nézett rá.
 Úgy ismered mint, aki kedves tudna lenni?  kérdezte Leila, mire hozzá vágtam egy párnát.
 Szoktam kedves lenni  fontam össze a kezem a mellkasomon.
 Nagyon, nagyon ritkán és csak akkor amikor senki nem lát.
 Haha nagyon viccesek vagytok  forgattam a szemem.
 Gondoljatok bele. Mi történne a világgal ha kedves lenne?  nézett előre felé Grace, mire mindenki oda kapta a fejét.
 Ha nem tetszik a rendszer ami ebben a házban van akkor ott az ajtó lehet kimenni  mutattam az ajtó felé, mire jót nevettek.  Nem szokásom, hogy szórakozok  mondtam mire mindenki dermedt arccal nézett rám.
Annyira jó volt nézni a kétségbe esett arcukat.
 Szerintetek mennyire lehet mérges?  suttogta Leila.
 Annyira, hogy még hallom is  mosolyogtam rájuk.
 Szóljatok rám, ha itt van akkor nem beszéljünk róla  mondat Perrie.
 Szólok  ültem le a kanapéra.
 Jól vagy?  ült le mellém Leigh-Anna.
 Ideges vagyok a premier miatt, felbukkant a bátyám, hamarosan haza kell mennem, meg iskola is lesz. Már azt sem tudom, hol áll a fejem.
 Túl vállalod magad  ült oda mellém Amy.
 Tudom, de ha én nem csinálom akkor ki?
 Találtok volna mást aki megszervezi az esküvőt, a premier miatt meg majd aggodnak a fiúk, te csak azzal foglalkozz, hogy ezt a kevesebb mint két hetet pihenéssel töltsd  monda Leila.
 Nem rám jellemző inkább bevállalok minden hülyeséget, csak hogy lekössem magam. 
 Csak egy napot lazíts  veregette meg a vállam Jessy.
 Majd májusba, akkor talán ráérek  mondtam mire felnevettek. 
Mindenki csendben maradt és várta, hogy a kocsi megjöjjön értünk. Amy meg Grace teljes sokban volt, mert még nem nagyon mutatkoztak a nyilvánosság előtt. Leila meg azért volt ideges, mert nem tudja, hogy mi lesz Leoval. Mert az anyja meg az apja lejöttek erre a hétre így ők vigyáztak rájuk. Leigh-Anna meg Jessy nem idegeskedik, hisz minden nap a rivalda fényben fürödtek. Perrie idegesen figyelte a kezét.
 Perrie itt vagy még közöttünk?  lóbáltam meg a kezem a szeme előtt.
 Igen  sóhajtott fel.
 Félsz a rajongóktól, hogy mit fognak szólni az eljegyzéssel kapcsolatba?  kérdezte Grace.
 Igen  forgatta az ujján a gyűrűt. 
 Hidd le engem hamarabb akarnak a vízbe fojtani mint téged, szóval ilyenen miatt ne is aggódj – öleltem meg, mire felnevetett. Így sikerült elterelnem a gondolatait.
A beszélgetésünket a duda vetett véget. Megjött a kocsink, ami egy limuzin volt. Richard szerint kellett a felhajtás. Még is csak mi voltunk a(z) One Direction barátnők.
Ahogy oda értünk a kamerák folyamatosan kattogtak. Mindent mozdulatunk meg lett örökítve.
Riporterek csak úgy bombáztak minket a kérdéseikkel. Érteni nem értettük belőlük semmit, de amikor meglátták Perrie gyűrűjét akkor hirtelen mindenki elfejetett, hogy ott voltunk és oda ment a jegyeshez és a barátaihoz.
 Végre megjöttél  jött oda mellém Louis.
 Mikor kezdődik a film? 
 Nem sokára, mikor mindenki beér  fűzte össze az ujjainkat.
Niall és Liam is mellettünk jött. Beültünk mint a hatan a mozi terembe a kényelmes fotelekbe. Nem kellett sok és szinte mindenki be özönlött. 
Ahogy elsötétült minden Louis úgy csúsztatta a kezét a combomra. Hátra dőltem és minden figyelmem a filmnek szenteltem. Nem foglalkoztam azzal, hogy Louis folyamatosan simogatja a combom. 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon imádom a blogot!
    Lehet hogy ezzel már idegesítelek, de tudnod kell! :$
    Es gyorsan kövit! <3 ;)

    VálaszTörlés
  2. Ez egyszerűen briliáns!!Gyorsan a kövit!

    VálaszTörlés
  3. Imádom hamar a kövit pls.!!!
    Pussz.:*Helen*

    VálaszTörlés