II. Évad 2. rész 02/15 H

.:: Zoe szemszöge ::.

– ZOE SAMANTHA GOLDENWIN! – kiabált anyám, nincs jobb dolog mint erre kelni.

– Már megint mit tettem? – kérdeztem a paplan alól.

– Gyere le!

– Alszok – húztam még jobban a fejemre a paplant.

Mivel nem tudtam visszaaludni ezért rá szántam magam, hogy kikeljek az ágyból. Komás fejjel kócos hajjal mentem le. Út közben felvettem egy köntöst, ha már lusta voltam felöltözni. Amúgy is jó mutatnék egy bugyiban meg egy melltartóba.

Miközben csukott szemmel lépkedtem a konyha felé. Bekötöttem a rögtönzött ruhámat és levágtam magam az asztalhoz. Kitámasztottam a fejem és próbáltam visszaaludni.

– Na, végre, hogy lejöttél azt hittem, hogy már soha nem érsz le – tolt le anya.

– Mmmm? –  morogtam.

– Mesélj, miért is jöttél haza, úgy, hogy nem szóltál senkinek? Volt valami Londonba? – kérdezte apa.

– Semmi – feküdtem le az asztalra.

– Valami miatt csak haza jöttél, mi az? – kíváncsiskodott apa.

– Honvágy – motyogtam a hazugságot a kezembe.

– Akkor meg miért nem mesélsz? – kérdezte anya.

– Mi az a kérdez, felelek játék? – emeltem fel a fejem és nyitottam ki a szeme. Mert még nem tudok dühösen nézni csukott szemmel. Amikor kinyitottam a szeme Louissal találtam magam szembe, ahogy nagyban kávézott, és mellé pirítóst evett. Szeme alatt karikák voltak. De nem látszott rajta fáradtság. Sőt boldog volt. A mosoly az arcáról nem lehetett volna törölni.

Mit keres ez itt? Tuti képzelődök vagy csak reggeli fáradságom? Úgy tettem volna, mintha nem lenne különös, hogy Louis, akinek Londonba kellen lenni a mi konyhánkba evett. Mit mondott apáéknak, hogy elkezdtek faggatni?

– Szia – köszöntem neki.

– Jó reggelt – mosolygott.

Nem foglalkoztam velük, hogy mit beszéltek. Elcsoszogtam a hűtőig, kivettem a tejet. A szekrényből kivettem a müzlit. Átléptem a konyha padlón alvó Mollyn és mentem, hogy szerezek tálat. Mikor meglett kiöntöttem a reggelimet. Kanálkeresésbe kezdtem bele, azonnal elmosolyodtam, amikor eszembe jutott Liam, hogy mennyire fél a kanálaktól. Sikeresen meg lett az evőeszközöm. Meg indultam csoszogva apa papucsába az asztalhoz. 39-es lábammal csoda, hogy nem esek fel a 46-os papucsába. De az enyém mindig kámforrá vált. Más néven anya használta, mert a sajátját nem találta, amikor a helyén van.

– Ha nem volt semmi, akkor miért halljuk az, hogy van barátod? – kérdezte anya.

Teljesen lefagytam a tányér kiesett a kezemből szétfolyt a tej a padlón a müzli meg rajta úszott, a kezem úgy maradt mintha még mindig tartanám a tálat. Abba a testtartásba maradtam amiben meghallottam, ezt a pár szót. Nem mondtam semmit, mert egy hang sem jött ki a torkomon a meglepettségtől. Csoda, hogy nem felejtettem el lélegezni. A szememből minden álmosság kiment és hatalmasra tágultak a pupilláim. Nem csak a pupillám tágult ki hanem még tátogtam is hozzá. De annyira minimálisan, hogy észre sem lehetett venni. Sok közeli állapotban voltam, 10-15 percig vagy tovább álltam így, anyámék a kezüket a szemem előtt legyezték.

– Hívjuk a mentőket, sokkot kapott – mondta apa.

– Szerintem csak nyugalomra van szüksége – mondta Louis, mintha olvasott volna a gondolataimba.

– Igaz, mi van, ha nem javul az állapota? – aggódott anya.

– Csak idő kell neki – jött elém Louis.

– Rendben – mondta anya.

Erre a mondata Louis lehajolt és az egyik kezét a hátamra tette a másikkal meg a térdem alá nyúlt. Felkapott az ölébe és így indult meg a szobám fele. Kezemet még mindig úgy tartottam mintha benne lenne a tányér. Mire fel értük már teljesen magamnál voltam. Letett a földre és szerintem a szemeim már vérben forogtak. 

– Mit mondtál anyámék, hogy azt hiszik, hogy van pasim? Miért avatkozol bele az életembe. Egyáltalán kit mondtál ki a barátom. Várj, kitalálom azt mondtad, hogy te… – fojtotta belém a szót egy édes csókkal. Nem tartott hosszú ideig, mert elhajolt tőlem.

– Mert az szeretném, hogy igaz legyen – simította ki a hajam.

– Ezért jöttél utánam? – bújtam hozzá.

– Igen, szeretném, ha a barátnőm lennél, te is benne lennél ebbe a kapcsolatba. Unalmas már a barátság.

– Örömmel – néztem be azokba a csodás szemekbe, aminek már egy ideje rabja voltam.

Átlépte az a minimális távolságot, ami az ajkaink között volt. Most sokkal szenvedélyesebb volt, mint az előbb. A csókja még mindig ugyan olyan édes volt. Pont mint az együtt töltött éjszakán. Ahogy óvatos volt, vigyázott rám. Minden lepergett a szemem előtt. Egyetlen egy csókjától. Ahogy mohon falta az ajkaim végig perget a szemem előtt az összes közös emlék. A sok hülyeség, ahogy "ápolt", minden. Még a fájdalmas emlékek is.

– Ha tudnád, mióta várok rád – puszilta meg az orromat, majd áttért az arcomra. Mindenhol apró puszikkal lepett el.

Meguntam a finomkodását és sáljánál fogva közelebb húztam magamhoz. Mikor az ajkaink elváltak egymástól hozzá bújtam és élveztem, hogy egyszerűen csak átkarolt. Mindig is ostobának és makacsnak tartottam magam. De semmit nem változtatnék meg azon amit Londonba tettem.

– Na, jobban van? – nyitott be apa.

– Igen – válaszoltam Louis válla felet.

– Még, hogy nem pasizott be – morgott az orra alatt miközben kiment a szobából.

Forgattam a szemeimet majd apa után akartam indulni, de Louis visszahúzott egy csókra meg még egyre és még egyre.

– Gyertek kész az ebéd – kiabált anya.

Lementünk és mint a kis angyal úgy viselkedtem. Csoda, hogy glória nem lett a fejem felett.

Nem csak Louis arcán volt letörölhetetlen mosoly, hanem az enyémen is, átvettem tőle ezt a szokást. Apa gyanúsan nézett összeszűkölt szemekkel, szinte a szemével meg akartam ölni Louist.

Ahogy végeztünk az ebéddel Louissal kimentünk a teraszra, de előtte gyorsan fel öltöztem. Louis a hintaágyban ült én meg a fejem az ölébe pihentettem. Közben folyamatosan a hajam piszkálta. Majdnem aludtam amikor megszólalt a telefonja.

– Szia Harry – vette fel, közben nem hagyta abba a 

– Louis, hol a jó édesanyámba vagy? – mondta annyira hangosan, hogy még én is hallottam.

– Otthon – mondta higgadtan.

– Azt nem hiszem, mert Jayt is hívtuk és azt mondta, hogy nem vagy ott.

– Még nem vagyok ott, mert éppen vezetek.

– Akkor miért nem szóltál neki, hogy mész? – tette fel a következő kérdést.

– Meglepetésnek akartam.

– Persze, valami jobb magyarázatot is kitalálhatnál.

– Ez az igazság, de most leteszlek, mert megérkeztem szia.

– Felhívom, hogy igaz-e – tette le a telefont. Szinte el se vette a fülétől, már is hívta a másik számot.

– Szia fiam, mi van veled? – hallottam egy női hangot

– Segíts! – könyörgött.

– Mibe keveregtél? – hallottam a hangján, hogy aggódik a fia miatt.

– Később elmondom, ha Harry vagy akárki, hív ott vagyok.

– Jó, de várom a magyarázatot.

– Este elmondom. Szia.

– Szia – tette le a telefont.

– Nem fogják bevenni – törtem meg a csendet.

– Bízunk benne, hogy igen, mert külön a lelkemre kötötték, hogy nem megyek a keresésedre, mert lányok akarnak beléd először értelmet verni.

– Amúgy az utolsó pillanatban gondoltam magam, hogy ide jövök. Először arra gondoltam, hogy felülök egy gépre és ahova visz.

– Még szerencse, nehéz lett volna megtalálni. Így hamarosan mehetünk vissza.

– Még nem mondtam, hogy vissza megyek Londonba, sőt lehet hogy el is megyek innen – ültem fel.