I. Évad 93. rész 02/01 L

~ Egy gyötrelmes néma hónap után ~

.:: Louis szemszöge ::.

Ma is mint minden nap reggel első után Zoehoz vezetett. Egy hét volta a kivétel amikor Afrikába mentünk segíteni. Akkor is folyamatos helyzet jelentést kértem a lányoktól, hogy jól van-e. Meg akkor nem mentem hozzá, amikkor ott éjszakáztam.

– Szia – köszönt, ahogy beléptem a konyhába.

– Miért beszélsz? – néztem rá furcsán.

– A drága doktor, aki eltiltott a pasiktól, azt mondta, hogy egy hónapig nem beszélhetek, és ma február elseje van.

– De jó újra hallani a hangod – öleltem magamhoz.

– Nekem mondod. Nem elég, hogy néma voltam, még Dina meg a barátai basztattak, hogy Rihannaous miért nem tudja a megbeszélt türköt. Nem tudtam senkinek sem beszólni. Meg már fájt a csuklóm a sok írástól meg gépeléstől. Meg Lucifer sem mindig találta el, hogy mit akarok. Meg nem tudtam vigasztalni szegény Amyt.

– Hát igen. Én sem örülnék, hogy ha az anyám egy velem egy idős pasival kezdene el járni.

– Ja, utána meg meg is kéri az anya kezét. Most meg megy az esküvő tervezés. Amit Grace élvezz, mert szereti. De Amy nem tud róla.

– Tudom. Harry tegnap panaszkodott, hogy Grace, csak az esküvővel meg a koszorús lány ruhákkal foglalkozik.

– Igen, de az a szerencse, hogy most már mindenki jól van. Elég szarul sikerült az a kis New Yorki kiruccanás.

– Nem volt az olyan rossz – védtem a legszebb napokat amit együtt töltöttünk. Közös hülyéskedést. Amikor a többiekkel szúrtunk ki. Az éneklést, vagy az együtt alvást.

– Voltak jó pillanatok is, de nem sok.

– Szerintem meg csak az volt.

– A vége akkor is számomra katasztrófa volt. Némultam már meg. De nem egy hónapra. Annyi mindent akarok mondani, de nem tudom, hol kezdjem. Nem találom a megfelelő szavat. Meg nem tudom kifejezni hálámat, azért mert végig velem voltál.

– Elég, hogy ha megölelsz – mosolyogtam.

Adott az arcomra egy puszit, majd a kezeit átfonta a nyakamon. Nem akartam leengedni. Adtam a homlokára egy puszit. Melegnek éreztem. Visszatettem az ajkaim.

– Mi az? – kérdezte, amikor elengedtem.

– Lázas vagy – tettem a kezem a homlokára. Forró volt.

– Nem érzem magam rosszul – terelte azonnal a témát.

Nem foglalkoztam a tiltakozásával. Megmértem a lázát, és igazam lett. 39,5.

– Öltözz és megyünk az orvoshoz – mondtam neki, és közben a szobája felé hoztam.

– Nem megyek sehova.

– Ne akard, hogy én öltöztesselek fel – fenyegettem.

Nem értem el sokat, mert csak leült az ágyra és keresztbe fonta a karjait a melle alatt, és durcás arcot vágott. Oda mentem a szekrényéhez és elkezdtem a ruhákat válogatni.

– Az a nadrág nem megy ahhoz a felsőhöz – vette le tőlem a piros nadrágot, és vissza tette.

– Akkor válasz – mentem arrébb.

Belelépet egy koptatott farmerbe, majd elővette a cipőt.

A melltartók között válogatott, én meg elfordultam. Szerencsém volt, mert az ablakból láttam, hogy egy fekete csipkés darabot választ ki. Árgus szemekkel néztem az ablakot, amint a a csupasz háta látszott. Nem tudta bekapcsolni a melltartóját, így oda léptem és segítettem neki. Adtam egy apró csókot a nyakára, majd kimentem, mielőtt, még valami olyat teszek amit később megbánok. Mint szilveszterkor. Vannak emlék foszlányaim, ahogy leteperem az ágyra. Még szerencse, hogy megállított, mert különben, soha nem tudtam volna a szemébe nézni többet.

– Le fogsz bukni – hallottam meg Lucifer hangját.

– Már késő. Nem hatott a gyógyszer, így nincs menekvés.

– Végünk – tárult ki az ajtó és Zoe sétált ki rajta lehajtott fejjel.

Átkaroltam a derekát, majd kihúztam a kocsihoz. Egész út alatt az ablakon bámult kifelé.

– Mit titkolsz? – törtem meg a csendet.

– Amíg Afrikába voltál, addig én elmentem az orvoshoz. Nem ért semmit a némaság, mert egy polip vagy valami hasonló kinövés van a hangszálaimon. Amíg nem műtik meg bármikor elmehet a hangom. Akár több hétre is. Minél később műtik annál tovább lesz némaságom – fordult felém.

– Te inkább megnémultál volna több hétre, mint megműtsenek?

– Igen, még a műtét után durva két hét némaság, de ha szerencsém van kevesebb. Egyszer biztos, hogy rá szántam volna magam, de most nem vagyok képes. Túl sok minden lesz.

– Mire gondolsz?

– Red Nose Day, kupa, vizsgák. Ott beszélni kell. Ha megnémulok, akkor buktam – nyitotta ki a kocsiajtót.

– Majd meglátjuk mit mond az orvos, és az alapján megoldunk mindent – mentem utána.

Ahogy beértünk, nem kellett sokat várni és már hívtak is minket.

– Szia Zoe. Örülök, hogy viszont látlak, már hívni akartalak, hogy találtam időpontot a műtéthez – engedett be minket az orvos a rendelőjébe.
– Engem nem fognak megműteni – rázta a fejét. Magamhoz öleltem.

– Mikor lenne a műtét? – kérdeztem.

– Holnap délután 3-kor, a részleteteket meg Goldenwin kisasszony tudja.

– Rendben, holnap találkozunk – köszöntem el, és Zoet felkaptam az ölembe és úgy vittem.

Beültettem a kocsiba, majd beszálltam, de nem indítottam az autót.

– Mik a részletek? – fogtam meg a kezét

– Bele is halhatok, de a jobbik esetbe csak elvesztem örökre a hangom. A műtét összesen négy óráig fog tartani. De mi lesz a koncerttel?

– Háromkor kezdődik, úgyis hamarabb el kell hozlak. Mire fel ébredsz az altatásból már itt is leszek és haza is viszlek. Neked most azzal kell foglalkoznod, hogy a hangod rendbe jöjjön.

– Ha sikerül is a műtét, akkor is megint két hét némaság vár rám vagy több.

– Utána meg minden jó lesz – pusziltam meg a homlokát, majd indítottam a kocsit.