I. Évad 70. rész 12/25 N

.:: Harry szemszöge::.

Reggel amikor felkeltem Grace még aludt, néztem ahogy békésen szuszogott. Gondoltam egyet, majd rendeltem valami reggelit. Ahogy letettem a telefont Grace elkezdett ébredezni.
 Jó reggelt  köszöntöttem egy csókkal.
 Neked is.
 Hogy aludtál?
 Jól  ölelt magához.
Megérkezett a reggeli, oda vittem Gracehez majd befeküdtem mellé, és együtt ettük meg az ágyban a reggelit.
Még lustálkodtunk egy kicsit, majd én elmentem és lezuhanyoztam. Amíg Grace vette birtokba a fürdőt. Felöltöztem, majd megindultam megnéztem, hogy ki volt már fent. Kit mennyire fárasztottak le este. Először a szomszédba kopogtam be. Csak fent volt már mindenki hisz délután kettő van. Louis nyitott ajtót csukot szemmel.
 Mi az?  kérdezte komásan.
 Jó reggelt.
 Jobbat  vágta rám az ajtót, az orrombele is fájdult.
Ezek szerint nem jött össze a tervem, hogy majd este mindent megbeszélnek és happy lesz mindenki. Túl makacsok mind a ketten.
A lakosztályba ahogy beléptem egy kidíszített nappali fogadott. Kerestem az elkövetőt, de hamarabb találtam rá mint gondoltam volt.
Zoe a létra tetején a fülessel a fülében egyensúlyozott, hogy fel tudja tenni a sújtás. Közben énekelt.
Nem vette észre, hogy bejöttem. A szobákból semmi mozgolódás, ezek szerint mindenki alszik. Oké, hogy éjfélkor köszöntöttük fel Louis, de attól még nem szoktak ilyen sokáig aludni. Mit csinálhattak?
Már minden a fán volt csak a csillag hiányzott a tetejéről. Zoe pipiskedve próbálta elérni, de nem akart menni neki. Abba is hagyta az éneklés és kidugott nyelvel próbálta a helyére tenni a csúcs díszt. Már majdnem el érte a tetején amikor kinyílt az ajtó és Louis jött be rajta tátott szájjal. Most vagy azt nézte ahogy Zoe egy szál pólóban díszített, vagy tetszett neki a dekoráció. Pasiból van, szóval az első.
Zoe oda kapta a fejét. Mivel nem figyelt így megcsúszott. Louis meg futott, hogy elkapja. Éppen, hogy sikerült megfognia. Mint egy menyasszonyt úgy tartotta.
 Köszönöm  suttogta Zoe alig halhatóan.
Louis óvatosan a lábára állította, de a derekát nem engedte el. Zoet közelebb húzta magához és megölelte.
Christmas
 Jól vagy?  kérdezte miközben elkezdte a haját simogatni.
 Igen, de nincs fent a dísz  mutatott a fára.
Louis felkapta és a nyakába ültette, majd oda adta neki a csillagot.
Felügyeskedték a fára, majd Zoet leugrott Louis nyakáról. Nevettek majd Louis átkarolta és úgy mentek ki az ajtón.
 Azért ennyire nem vagyok láthatatlan  nevettem fel.
Vissza mentem a szobába, Grace akkor jött ki a fürdőből.
 Többiek?  ülte le az ágyra.
 Louis és Zoet láttam, csak ők nem vettek észre, pedig ott ültem a kanapén. Tudtod, hogy Zoenak remek hangja van?
 Csak részegen hallottam, de akkor hamis volt.
 Most nem volt részeg, és csodás hangja volt.
 Hogy nem vettek észre?
 Azzal voltak elfoglalva, hogy Zoe feltegye a díszt, majd amikor Louis jött be Zoe leesett a létráról és Louis elkapta, majd együtt mentek ki.
 Volt ott valami este?
 Tuti, hogy nem, reggel rám vágta az ajtót. Az orrom még mindig fáj.
Oda lépett, majd adott rá egy puszit, megfordult a tengelyén és el akart menni. Elkaptam a derekát, és hátulról átöltem. Az állam a vállára tettem.
 Min gondolkozol?  kérdezte megtörve a csendet.
 Azon, hogy a többiek mit csinálhattak este, meg mi miért nem csináltuk.
 Mert piros betűs ünnep van  mondta mire a kezem rátettem a hasára, és simogattam.
 Kérsz csokit?
 Honnan szerzel karácsonykor csokit?  kérdezte tőle.
Megvontam a vállam majd mentem ajtót nyitni. Zoe és Louis állt előtte egy tálca forrócsokival. Zoe éppen kopogni akart, csak a keze a fejemen koppant.
 Na láttad, innen  mondtam miközben beengedtem őket.  Talán gondolat olvasok vagytok?  kérdeztem  tőlük.
 Nem csak én minden karácsonyt forró csokival kezdek és gondoltam hozok nektek  mondta Zoe.
 Amúgy halkan meg súgom, hogy miközben díszítettél bent voltam  mondtam neki miközben oda adtam Gracenak az italt.
 Tudom  vonta meg közömbösen a vállát.
 És nem is köszöntél.
 Nem értem rá, éppen egyensúlyoztam  ismételte meg újra a mozdulatot.
 Jaj te szegény el voltál havazva?
 Én igen. Reggel szereztem karácsony fát, majd díszeket, majd utána elmentem reggelizni. Meg elmentem egy találkozóra, megbeszéltük, hogy 27. és 28.-án mit csinálok. Titok – szögezte le a végén, tudta hogy rá akartam kérdezni.
 Gondolhattam volna  sóhajtott fel Louis. 
 Ha minden jól meg akkor még ebben az évben megtudjátok  mondta, majd ment el a többieket felkelteni.
 Na tartalmas volt az este?  böktem meg.
 Igen. Aludtam  morogta, majd elment.
Átmentünk a lakosztályba ahol felöltözve várt mindenki. Amikor megláttam, hogy a fa alatt ajándékok vannak oda futottam a fiúkkal.
 Gyerekek. Boldog karácsony!  kiáltotta el magát valaki. 

2 megjegyzés: