I. Évad 56. rész 11/26 L

.:: Zoe szemszöge ::.

Rég voltam az iskolába így rászántam magam, hogy elmenjek. Statisztikával kezdtem, amin nagyon jót aludtam. Kipihentem magam és közben lelkiekben a francia dogára készültem, amit kb. akkor tudtam meg amikor beléptem az ajtón. Bízok benne, hogy Amy tudta, ha nem akkor meg felhívom Harryt és segítséget kérek tőle, mert ő szokott nekem segíteni. Spanyolból is korrepetált, azt mondta, hogy van remény, de több lenne, ha tisztába lennék, hogy a könyvben hol tartunk. Végig kérdeztem az osztályt, hogy kinek volt puskája. Akinek volt elkértem és lefénymásoltam. Kettes így már csak meg lesz.
És eljött a végzett órája. Tanár szeméből láttam, hogy végem. Be is igazolódott amikor kikaptuk a dogát. Konkrétan a kérdést sem értettem.
Telefont elő vettem. Írtam egy S.O.S smst Harrynek, hogy dogát írok, még a kérdést sem értem. Visszaírt hogy fényképezem le, majd elküldi a megoldást. Nem kellett kétszer mondani. Azonnal kattintgattam. Átküldtem neki, majd írást imitáltam.
Ahogy megkaptam az smst azonnal neki láttam a feladat kitöltéséhez. Csengő előtt pár perccel fejeztem be. Amy mellettem folyamatosan írt. Vagy tudta, vagy valami jó puskája volt, de inkább tanult. Felsóhajtottam ahogy kiléptem az ajtón.
 Hogy ment?  kérdezte Amy.
 Bízunk Harry tudásába  vágtam rá.
 Hogy jön ide Harry?  vágott értelmetlen pofákat.
 Elküldtem neki a feladatokat  mosolyogtam.
 Óh anyám.
Ő nem szólalt meg én meg örültem, hogy egy mondattal kikészítettem.Lyukas órám volt és Gracenek is. Amy ment irodalomra, Leila meg tipográfiára. Gracet sehol nem találtam  pedig végig jártam az egész iskolát.
Végül fel adtam és egyedül mentem el a közeli cukrászdába. Ott rendeltem magamnak egy jól megérdemelt finomságot. Mire elpusztítottam már javában ment a következő óra.
Nem siettem így beértem ötödik órára.
Hatodik óra matekot végig olvastam. Ki is olvastam a Vámpír akadémia első részét. Ahogy kicsengetek már mentem is. Egyedül voltam otthon, mert Leilanak még volt egy órája.
Otthon csináltam brassoit, annyit, hogy Leila-nak is maradjon. Sütöttem hozzá még krumplit is.
Elpakoltam magam után, majd felvettem a franci és a spanyol könyvet és megindultam a tanáromhoz.
Gyalog indultam meg, mert szép volt az idő, meg nem is lakott messze a tanár bácsi.
Ahogy megérkeztem zárt ajtó várt. Mivel volt kulcsom így nem nagyon foglalkoztam vele, simán be tudtam menni. Levettem a kabátom, felakasztottam a fogasra, majd kiléptem a cipőmből.
Louis, Liam és Zayn a Tv előtt szenvedtek. 
 Sziasztok  köszöntem nekik.
 Hello  mondták kórusba. Oda mentem melléjük és láttam, hogy videó játékoznak.
 Szia copfos  hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
 Szia szöszi  öleltem meg Niall.
 Mi az, hogy szöszi?  kérdezte egy magas hang.
Mikor elengedtem Niallt Taylorral találtam magam szembe. Gyilkos pillantásokat lővelt felém. Jól indul a beszélgetés  Ha ő így akkor én is.
 Nem neked köszöntem  vágtam hozzá a szavakat.
Fújtatva vissza ment. Szegény Harry. 
 Mióta van itt?  kérdeztem miközben leültem.
 Elég rég óta. Beszállsz?  kérdezte Louis.
 Gyere, mert Niall elmegy Leilaért, Harry meg csajozik. És hárman nem jó játszani, kell még egy ember  nézett kölyök kutya szemekkel Zayn.
 Én ezekhez nem értek  mutattam a távirányítóra.
 Gyorsan megtanulod  nyomta a kezem Liam az említett tárgyat.
 Jó, ki akar veszteni azzal leszek  mondtam miközben nézegetem a gombokat. Minek ennyi rá. Meg sem tudtam jegyezni, hogy melyik mit csinált. Nem baj, majd folyamatosan egyet nyomkodok. Nő logika.
 Majd én leszek veled és segítek  mondta Louis.
 Tökéletes. 
 Válasz  tolt az orrom elé Zayn egy halom játékot.
 Vállaszatok ti, csak focis ne legyen  adtam az egy feltételt.
 Miért?  kérdezte Louis.
 22 örült kerget egy labdát. Amikor meg utolérik nem értem minek rúgnak bele és futnak utána. Ne vedd magadra, de nekem ez a foci. Mondjuk a többi sportot sem értem  nem vette szerencsére sértésnek amit mondtam, sőt mind a hárman felnevettek rajta.
Olyan játékot választottak amiben ki kell nyírni a zombikat, aki hamarabb kinyírja az nyer.
Elkezdtünk játszani. Először csak magyarázták  Amikor tudomásul vették, hogy lehetetlen, hogy megértsem a játékot. Elkezdtük a rendes játékot. Ki kellett nyírni a mozgó dogokat. Ez ment is csak Louis figurája vagy mit tudom én mije is mozgott. Liam és Zayn csak röhögött rajtunk. Így nem figyeltek és az első játékot mi nyertük meg. Ezzel szenvedtünk még úgy estig. Az utolsó körben már álltunk és kiabáltuk a Tvvel. Teljesen bele jöttem.
 Ne, ne, ne, ne  kiabált Zayn miközben kinyírták a karakterét.
 Ne végem  siránkozott Liam, ahogy megölték a bigyóját.
 Nyertünk  pacsiztam le Louissal.
 Zoe? Mi szél hozott erre?  kérdezte Harry miközben jött le a lépcsőn.
 Csütörtök van  mondtam oda sem pillantva.
 Basszus ki mente a fejemből  csattant nagyot valami, mintha csak homlokon vágta volna magát.
 Semmi baj. Így is sokat segítettél ma. Köszönöm  mondtam mikor meg állt velem szembe.
 Szívesen. Kis zseni  ölelt meg.
 Khm Khm  hallottam meg Taylor hangját.
Szem forgatva elengedtem Harryt. Majd vissza ültem a kanapéra és néztem a képernyőt amin ez állt. Zoe és Louis nyertek. Jó volt olvasni. Milyen rég hallottam, hogy valamiben nyertem. Régi szép titkos emlékek. A vissza emlékezésemet Leila zavarta meg ahogy levágta magát mellém és a kezét a szemem előtt lóbálta.
 Közöttünk vagy?  kérdezte.
 Nem most éppen New Yorkban vagyok  vágtam rá mire értelmetlenül nézett.
 Együnk  szólalt meg Niall.
 Jó csinálj kaját vagy rendelj  vágtam rá.
 Vagy valaki más fog  nézett mindenki rám.
 Tuti, hogy nem fogok semmit sem csinálni  fontam össze a kezem a mellkasom előtt.
 Leila nagyszerű pudingot csinál  mondta Niall miközben bele csókolt a nyakába.
Most, hogy végig néztem a társaságon. Azt vettem észre, hogy amit tudtam idáig is. Mindenkinek van csaja vagy pasija. Imádok kivétel lenni. Csak ne akarjanak valakivel összeboronálni.
 Én sem csinálok kaját  mondta Leila.
Előkerestem a telefonom, majd tárcsáztam a pizzériát.
 Ki milyet kér?  kérdeztem tőlük.
Elvették a telefont és egyesével bele mondták, hogy kinek mit hozzanak.
Mire hozzám került már rég letették. Míg vártuk a pizzat a fiúk ökörködtek. Taylor fel volt háborodva, hogy Harry nem csak vele foglalkozott.
Nem foglalkoztam vele inkább Leilaval beszéltük, hogy szerencsés, hogy Grace nincs itt mert akkor megoldja neki, hogy soha többet ne kelljen fodrászhoz mennie.

4 megjegyzés:

  1. WÁÁÓÓÓ Nagyon jó lett a fejléc és gratulálok a 10000 megtekintéshez és ehhez a részhez is hogy milyen tökély lett!!!!!:DD;D;) És én NAGYON kíváncsi vagyok a meglepire!!!:D Imádlak és várom a folytatást!:):$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A meglepi, már oldalt látható és örülök, hogy tetszik az új rész :D

      Törlés
  2. Nagyon jó!!!! 1 nap alatt végig olvastam az egész blogot. Kíváncsi vagyok a végére. Nagyon is!!! Légyszi legyen minél hamarabb új!

    VálaszTörlés