I. Évad 25. rész 09/04 L

.:: Leila szemszöge ::.

Reggel vagy délben, elvesztettem az idő érzékem mindegy, nem ez a fontos. Arra keltem, hogy valaki röhög alattam. Mikor kinyitottam a szemem Niallal találtam magam szembe, Ádám kosztümben.
 Mit röhögsz?
 Azon, hogy hol vagyunk – törölgette a szemeit.
 Miért hol vagyunk? – toltam el egy kicsit magam tőle, hogy bele tudjak rendesen nézni a szemébe.
 Medence közepén csónakba.
 Hogy fogunk ki jutni, meg hol vannak a ruháink?  néztem le magunkra, csak egy pokróc volt ránk terítve.
 Nem tudom, de te mire emlékszel, nekem az üvegezés előtt részek kiestek?
 Nekem az üvegezésről nincsenek emlékek, mondjuk amikor a tejszínhabot csókolgattad le a nyakamról, azt nem felejtettem el, de akkor megmondhatod, hogy kerültünk egy csónakba?
 Nyugi, azt én sem tudom  kacagott.
Gondolkozni kezdetünk, hogy jutunk ki szárazon. Semmi épp eszű gondolat nem jutott az eszünkbe, de az sem segített, hogy a nekem szörnyen fájt a fejem.
 Kievezek  ült fel.
Az egyik pillanatban ott volt és evez a másik pillanatban meg már a habokba úszkált, és próbált nem meg fulladni.
 Ha már ott vagy kikötheted a hajót.
 Nem Titanicosdit fogunk játszani  borított ki.
Ha bele lökött akkor legalább visszakapja, elkezdtem kapálózni, mintha nem tudnék úszni. Azonnal jött a segítségemre. Kivitt a partra, és leültet szélére.
 Köszi kedves vagy  csaptam hátra a hajam, hogy lássak is.
 Szívesen, menjünk be, mert széthasad a fejem.
 Ne menjünk be, mert bent kiabálnak és attól csak jobban megfájdult.
 Liam bent vár reggelivel, meg fájdalomcsillapítóval.
 Jó megyünk, csak mibe?
 Parancsolj, vedd ezt fel  adta oda az ingét, ami a víz tetején úszkált.
 Neked meg itt egy nadrág  dobtam meg.
Megtaláltam a bugyimat, azt is felhúztam. Kivánszorogott a vízből, szörnyű fejfájással, hiába fogtam a fejem, attól ugyan úgy hasogatott a homlokom közepén.
Bementünk és ott azt láttuk, hogy Zoe, meg a fiúk valamin nagyon röhögnek.
 Jó reggel, veletek meg mi lett?  fogta a fejét a nevetéstől a kedves húgom.
 Megnéztem, hogy jó-e a víz hőfoka, hogy bele dobjalak  vágtam rá.
 Meg sem szólaltam  vette fel védekezően a kezét és hátrált míg neki nem ment Louis-nak.
 Liam véletlenül nem tudod, hogy kerültünk ki a csónakba?  kérdezte az Ír manóm.
 De tudom  adta oda a gyógyszert.
 Nem akarod véletlenül elmondani?  kérdeztem tőle.
 Ja, hogy azt is szeretnétek tudni?
 Igen, szóval mond, mert erre én is kíváncsi vagyok  sürgette Zoe.
 Csónak légyottot kaptátok feladatnak az üvegezéskor  mondta mire kirekedett a szemem.
 Ugyan ki adta, várj kitalálom Zoe?  vetettem felé pár gyilkos pillantást.
 Ne nézz így rám kilenctől nem emlékszem semmire, amúgy meg kinézem magamból szóval nem lepődnék meg  gondolkozott el.
 Akkor ki volt annyira pihent agyú, hogy ezt a feladatott adta.
 Soffy  vágta rá Liam, mire rajta kívül mindenkinek kikerekedett a szemel nézett.
 Atya úr isten!  mondtuk teljesen egyszerre.
 Ennyire meglepődtetek?  törte meg Liam a csendet ami már 10 perce tartott, nem mindennapi döbbenetben volt részünk, ennél még több idő kellett volna, hogy teljesen felfogjam.
 Igen  vágtam rá.
 Azért engem még nem sokkolt le annyira, de mondjuk a polip óta azon sem lepődnék meg ha egy pingvin elrepülni mellettem  válaszolt Zoe, mire Louis kivételével mindenki furcsán nézett rá.
 Mi?  kérdeztem.
 Rémálom  vonta meg a vállát.
Leültünk reggelizni Louis meg Zoe csak iszogatták a teájukat, mert ők már rég reggeliztek. Evés közben a buliról volt szó, elvégre túl sok fekete folt volt, amiket be akartunk tömni.
 Vajon a ők mire fognak emlékezni?  kérdezte Zoe, amikor látta, hogy Grace leesik az ágyról és magával húzza a takaróját. Elég nagyot puffant, de őt nem hatotta meg, aludt tovább.
 Kevesebbre mint te  röhögtem, mert hallottam ahogy valaki a nappaliba csikorgatja a fogát.
Amúgy elég furcsán nézhetünk ki. Liam mint egy szorgoskodó apu leste minden kívánságunk.
Harry bealudt evés közben, az arca a tányérban volt így még a haja is rántottás lett. Zayn magát nézegeti a kanálban, hogy jól áll-e a haja, az nem zavarja, hogy Liam nem bírja elviselni, hogy emelgeti az evőeszközt. Louis meg Niall evő versenyt rendeztek. Közben Zoe tiszta fitten ült a konyha közepén napszemüvegbe. Meg persze Niall-ból meg belőlem csöpög a víz. Kintről meg horkolások hallatszanak be.
 Felejthetetlen egy buli volt, kár, hogy nem emlékszek rá  könyökölt fel az asztala Zoe.
 Szerintem te még mindig részeg vagy  mondtam őszintén.
 Nem én az-napos vagyok. 
 Inkább maradj csendben, mindenki jól jár  már kezdett fájni a hülyesége.
 Rendben, akkor vegyétek úgy, hogy itt sem vagyok  fordult durcásan.
A röhögésünket Liam telefonja zavarta meg.
 Szia... Nem ... Rosszabb is lehetne... Mindjárt... Szia – tette le.
 Mentek? - kérdezte Zoe.
 Igen, menedzserünk keres a koncert miatt.
 Megtudod oldani egyedül?  fordultam Liam felé és közben a négy másnaposra mutattam.
 Meg, már van gyakorlatom. 
Liam felöltözött, de a fiúk nem, mert nem találták a ruhájukat.
 Ruhában feküdtetek le, hogy nem tudjátok, hogy hol vannak?  kérdezte Liam.
 Biztos levette  mondta Niall.

 Inkább keressük meg  indult meg Harry a konyhába.
Végül Niall bokszerén kívül minden meg lett, felvették a ruháikat és már mentek is mert Paul keresés közben 10-szer hívta őket. Elbúcsúztam Niall-tól, nagy nehezen szétváltunk. Mire jöttem be az ajtóból, már Zoe elkezdett takarítani. Felmentem gyorsan lezuhanyoztam majd felkaptam valami egyszerű ruhát, ami jó lesz majd a rendrakáshoz. Neji-t kiengedtem és megettem, szerencsétlen nem bírja a bezártságot. Lementem és neki láttam a konyhának, mire kész lettem három másnapossal találtam magam szemebe. Elkezdtem csinálni nekik a reggelit.
 Nem akarom tudni, hogy nézek ki  vágta le magát Grace, utána azonnal fel is feküdt a padra.
 Jobban is jársz  adtam oda hét alvóknak a gyógyszer.
 Köszönöm  örült meg Amy, aki időközben levágta magát Grace melletti székre, a másik oldalán meg a szőke foglalt helyet ugyan olyan gané állapotban. Nem tudtam volna megmondani melyik néz ki rosszabbul, mind a három úgy nézett ki mint a mosott szar.
 Zoe, még alszik? - kérdezte Soffy.
 Nem már kint takarít.
 Milyen fitt, tán nem ivott az este?  fogta a fejét unottan Grace.
 Annyit ívott, hogy kilenc után minden kieset neki. Nektek?  tettem fel főzni a kávét.
 Emlékszek arra, hogy bele esek a medencébe, meg valakit bökdösök, de hogy kit azt már nem tudom, de az unikornisra tisztán emlékszem  feküdt le a pultra Amy.
 Soffy?  kérdeztem.
 Arra, hogy ki kell nyírnom Zoe-t mert a tejembe valamit tett, így szinte minden kiesett, de arra emlékszek, hogy voltam Dj  válaszolt a szőke.
 Grace?
 Előbb mondja már meg valaki miért rózsaszín a hajam?  kérdezte, miközben az egyik tincset figyelte ami az ujjai között forgatott.
 Zoe festette be  mondtam az infót amit Liamtől tudtam meg.
 Minek?  kérdezte Soffy.
 Üvegeztünk  válaszolt Zoe.
 Honnan tudod, amikor azt mondták, hogy csak a buli elejére emlékszel  kérdezte Amy, de ennyi időre emelte fel a fejét és inkább vissza fektette a padra.
 A kispárnám mondta  vonta meg a vállát.
 Minek neked szemüveg?  kíváncsiskodott Grace.
 Mert vakít a nap  válaszoltam helyette, miközben oda adtam a lányoknak a kávéjukat.
 Térjünk vissza arra, hogy beszél a kispárnád  mondta Amy.
 Inkább beszéljünk arról, hogy nővérkém, hogy került egy csónakba  terelte a témát húgi, nagyon ügyesen játszik.
 Ha emlékeznék megmondanám  nem szabadul a válasz adástól.
 Grace, te mire emlékszel?  próbálkozott megint Zoe.
 Amy megmentésére, arra, hogy valakivel csókolóztam, de az arcára nem emlékeszem, táncolunk, meg töménytelen mennyiségben isszuk a koktélokat  válaszolt Grace.
 Én meg mentem, folytatom a takarítást  indult meg Zoe.
 Várj!  állítottam meg.
 Szerinted sikerült?  kérdeztem, halkan és közben a lányok felé böktem a fejemmel.
 Igen, de tényleg megyek takarítani.
 Előbb elmondod, mi van köztetek Louis-sal?  húztam vissza a kezénél fogva.
 Nem volt semmi komoly.
 Rendben, csak ennyit akartam, jó rendrakást.
 Köszi és meg lesz  már el is tűnt a kúpi közepén.
Vissza mentem a lányokhoz akik időközben meg ették a reggelit. Felmentek, hogy átöltöztek. Miután lejöttek segítettek pakolni, így kettőre készen is lettünk. Megtalálták Niall bokszerét, amibe bele volt varrva a monogramja, szerencsére nem jöttek rá, hogy kié. Hulla fáradtan dőltünk le a kanapéra.
 Mennyi az idő?  kérdezte Grace.
 Kettő múlt pár perce, miért?  kapcsolgatta a Tv-t Soffy.
 Elkésünk a pon-pon edzésről, gyerünk Zoe készülődj  ugrott fel Grace.
Grace-nek az volt az egyetlen szerencséje, hogy Zoe még nem sajátította el pillantással való ölést, mert ahogy nézet, még én is ijedtem. Kirázott a hideg. Mi lett volna ha rám néz így?
 Menj te, én maradok  dőlt el a földön, mivel neki csak ott jutott hely.
 Jössz te is, nem nyitok vitát  indult meg felfelé, de minek ment fel ha minden cucca lent van?
 El sem kezdtünk vitatkozni  kiabált utána húgom.
 Mondom, hogy jössz  kezdte el húznia a földön az ajtó felé.
 Ne is álmodj, hogy én kimegyek, menj te és ugrálj, én maradtok  kapálózott.
 Hova megyünk?  jött oda Lucifer, mire Grace elengedte Zoe lábát.
Aki felpattant és verseny futókat megszégyenítő gyorsasággal indult meg a kert felé.
Végül elkaptuk és rá tudtuk venni, hogy jöjjön el, mi is velük tartottunk, ki nem hagynám az ingyen cirkuszt.

I. Évad 24. rész 09/04 L

.:: Zoe szemszöge ::.

Szörnyű fejfájásra ébredtem. Louis mellkasán aludtam, aranyos volt ahogy horkolt. Óvatosan kimásztam mellőle nemhogy felkeltsem. Az ágyból kilépve megbotlottam egy pólóba, utána meg az a fejemre esett a ruhám. Megpróbáltam vissza emlékezni mi történt a bulin, de csak az ugrott be ahogy az ágyon csókolózunk, utána teljes képszakadás. Az első ami az eszembe jutott az volt, hogy többet nem fogom magam ennyire leinni. Legalább emlékezek arra, hogy mit csináltam.
Megnyugodtam, amikor tudomásul vettem, hogy a melltartóm meg a bugyim még rajtam volt. Ezek szerint nem feküdtem le Louissalv vagy csak visszavettem. Megindultam lefele a konyhába, hogy szerezzek egy fájdalomcsillapítót. A konyhába egy óriás polip randalírozott. Ezentúl a bulikon narancslevet fogok inni.
– Mennyit ihattam, hogy még most is képzelődök? – tettem fel a költői kérdést. Nagyokat pislogtam és bíztam benne, hogy eltűnik majd a puhatestű a konyhából, mert nem tudok tőle bemenni és nagyon fájt a fejem. Megpróbáltam kicselezni, de nem értem el vele semmit, sőt magamra haragítottam annyira, hogy a hozzám vágott egy üveg piát.
– Nem vagyok szomjas – dobtam a fejének.
Egy kellemes kis játék alakult ki ebből. Én a fejéhez vágtam ő meg hozzám vágta. Nagyon élvezetes volt de meguntam és egyszerűen a falhoz vágtam az üveget.
– Véged! – indult meg felém.
Kikerekedett szemekkel néztem ahogy a nyolc lábával megindult felém. Nem vártam meg amíg hozzám ért, nemes egyszerűséggel megfordultam és meglódultam. Annak ellenére, hogy ennek az izének víz kellene a túl éléshez elég jól bírt követni. Még nem láttam ilyen fürge puhatestűt. Megvolt a reggeli futásom, amit soha nem szoktam megcsinálni. A lépcső előtt rohanok el amikor megláttam Louist répa jelmezben ahogy táncolt. Kikerekedett szemekkel néztem. Vizet iszok ezentúl, és tényleg tartom magam hozzá. Egy darabig biztos.
– Ez tuti, csak egy álom.
– Nem az a valóság és tudom mitől félsz a legjobban – válaszolta polip.
– Ugyan mitől?
Attól félek, hogy szerelmes leszek, mert a szerelem egy feneketlen gödör legalja. Onnan nincs kiút. 
– Legjobban attól félsz... – nem tudta befejezni, mert elsötétült minden.

Kipattantam az ágyból és mély levegőket vettem. A Szívem majd kiugrott a helyéről. Szaggatottam vettem a levegőt. Be a rosszat ki a jót. Hupsz, fordítva. Ki a rosszat be a jót. A ruháim a szekrényre voltak felakasztva, lehet hogy én voltam, mindegy úgysem fogom megtudni.
– Jó vagy? – hallottam meg magam mögött Louis hangját.
– Igen, csak rémálmom volt. 
– Mit álmodtál?
– Mindegy csak egy álom volt – vontam meg a vállam.
– Mond el lécci – bújt oda hozzám, mint egy kis nyuszi.
– Egy polip kergetett.
– Mennyit ittál? – nézett rám kikerekedett szemekkel.
– Nem tudom, de nem emlékszek, hogy kilenc után történtekre.
– Nem emlékszel az üvegezésre?
– Nem, az utolsó képem az, hogy az ágyon vagyunk.
– Akkor nem emlékszel semmire, ami után történt?
– Igen, mint már egyszer elmondtam – forgattam a szemem unottan.
– Tényleg nem emlékszel?
– Amint látom te sem hanyagoltad a piát – mondtam majd megindultam befele a fürdőbe.
– Mehetek veled? – hallottam Louis hangját az ajtó mögül.
– Nem – zártam be az ajtót, mert kinézem belőle, hogy csak úgy simán bejön.
Rendbe tettem magam, frissítő zuhanyzásnál nincs jobb. Kiengedtem Lucifer, mert mint egy idegbeteg fel-alámászkált.
Magamra tekertem egy törülközött, majd kimentem a szobába. Louis minden mozdulatomat követte a szemével. Hogy miért vagyok ennyire szét szórt, hogy elfelejtek ruhát bevinni.
– Vigyázz mert kiesik a szemed – mondtam amikor már meguntam az, hogy legelteti rajtam a szemét.
– Bocs, csak hát nincs rajtad semmi.
– Van és úgy hívják törülköző – kezdtem el a fürdőbe lökdösni.
– Nyugodtam átöltözhetsz előttem is – fordult meg.
– Nem! – zártam be.
– Ez gonosz volt.
– Tudom, de másképp kijöttél volna.
– Igaz – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Gyors felöltöztem, farmer egy és egy félvállas pólót vettem fel, napszemüveggel hátra fogattam a hajam, mert kifésülni nem volt erőm. Siettem az öltözéssel nehogy a végén valaki más jöjjön be. Mikor felöltöztem kiengedtem Louist.
– Még mindig haragszok rád – mondta durcásan.
– Nem is igaz  – mondta az én drága papagájom.
– Gyere durci kapitány menjünk le lehet, hogy a többiek fent vannak.
– Szerintem Liam már fájdalomcsillapítóval vár minket – indult meg boxerbe.
– Na, annak nagyon örülnék – követtem.
Lementünk a lépcsőn és a látványtól rosszul lettünk. Akkora felfordulás volt, hogy nem láttam a padlót. A lányok a kanapén szétterülve egymáson aludtak és horkoltak. Zayn a másik kanapén ölelgeti és csókolgatta a párnáját, Harry az ajtó melletti nyugágy alatt fekszik. Az udvarra inkább ki sem megyek, minél kevesebbet látok annál jobb.
– Liam ivott? – fordultam Louis felé, a hiányos emlékeim között nem rémlett, hogy üveggel láttam volna.
– Nem, ő emlékszik mindenre.
– Akkor kifaggatom, hogy mi történt.
– Én is így fogók tenni.
– Felébredtek a tubicák – hallottam Liam hangját magam mögött, egy szál boxerben, ült tiszta üdén, mint ha nem volt volna tegnap semmi, csak egy átlagos nap.
Megfordultam és láttam, hogy két fájdalomcsillapítóval és egy-egy pohár vízzel áll.
– Isten vagy – vette el Louis tőle.
– Köszönöm – kaptam be a gyógyszert, a víz nem is kellett.
– Van reggeli a konyhába, meg tea is, a kávé meg mindjárt kész lesz – intett a fejével.
– Te tényleg isten vagy – mentem oda és megöleltem.
Louissal bementünk a konyhába és megettük a reggelinket, mire végeztem már kezdett is hatni a fájdalomcsillapító.
– Liam kérdezhetek valamit? – fordultam az ajtóban álló felé.
– Persze, azt fogod kérdezni mi volt az este.
– Mesélheted is – kortyoltam bele a teámba.
– Mi az utolsó amire emlékszel?
– Az, hogy belelöktök a vízbe és megyünk megszárítkozni, utána teljes képszakadás.
– Akkor ezek szerint nem emlékszel arra amikor szerelmet vallottam neked? – jött be Harry alsóba miközben a fejét fogta.
– Mi? Mikor? Miért? Hol? Ki hallotta? – tettem fel sorban a kérdéseket ahogy eszembe jutott.
– Üvegezéskor, este, a nappaliba, mindenki – válaszolt, utána bevette a bogyót, hogy ne fájjon a feje.
– Mit válaszoltam? – már féltem előre, ki tudja mint válaszoltam  részegen.
– Azt, hogy akkor mehetünk is fel – mondta perverzen, mire kikerekedtek a szemeim.
– Nem hiszek neked. Liam mi volt? – néztem rá könyörgően és közben kortyoltam egyet a teámba.
Próbáltam vissza emlékezni és egy kép ugrott be ahogy Harry térdel előttem, erre kiköptem az italom.
– Jó Liam mi volt, mert erre én is kíváncsi vagyok – ütögette meg a hátam Louis, mert enyhén fulladoztam.
– Tényleg szerelmet vallott neked.
– Jó elhiszem, kinézem belőle, de én mit válaszoltam? – sürgettem.
– Azt, hogy én így érzek és megcsókoltál – mesélte teljes átéléssel Harry.
– Harry kuss – szóltam rá.
– Azt válaszoltad, hogy...
- Elkéstél Hazza drága Louis már megkérte a kezem – vágott Liam szavába, a hatás kedvérét még a hangját is elvékonyította. Egyszer lecsapom ezt a kölyköt. Louis meg mellettem fulladozott a válasz hallatán. Elkezdtem ütögetni a hátát.
– Harry maradj csendbe, mert leütlek – szinte már vérben forogtak a szemeim.
– Ne visítsatok már! – jött be Zayn egy alsóban fejét fogva.
– Parancsolj – adta oda Liam tükör mániásnak a gyógyszerét.
– Köszi, de mi ez a hangzavar – vette be.
– Mindenki, kuss, csak Liam beszél. - kezdett betelni a pohár.
– Megkért, hogy legyél a barátnője, de te rávágtad, hogy nem és jót röhögtetek rajta, miután már nem fulladoztatok – mondta el egy szuszra.
– Köszönöm – lélegeztem fel.
– Azért én ennyire nem örültem a vissza utasításnak, végig szomorú voltam – görbült lefele a szája.
– Persze, azért csókolóztál Grace-vel olyan lelkesen – vágta rá Zayn
– Mikor csókolóztam? – kerekedett ki a szeme.
– Azt csodálom, hogy még éltek, nem haltattok bele oxigén hiányba – röhögött Liam.
– Ilyenekre, miért nem emlékszem? – fordult körben.
– Még volt valami? – kérdezte Louis.
– Neked kellet volna valamit mondanod reggel valakinek? – fordult Dady Direction Louis felé.
– Mit? – nézet értetlenül.
– Mire emlékszel?
– Részletekre. Felviszem Zoe-t, csókolózásra, párna csatára, meg arra, hogy levettem Zoe ruháját, meg összehajtogattam, hogy kényelmesebben aludjon – gondolt vissza az estére, ezek szerint meg van, hogy-hogy került oda a ruhám ahol volt.
– Zayn, neked mi rémlik? – kérdezte Louis.
– Dj voltam, volt velem egy kedves szőke csaj, és csak nadrágba voltam boltba.
– Harry? – fordult a göndörke felé a fekete hajú.
– Belöklek titeket a vízbe, szerelmet vallok, Niall és Leila elmennek csónak légyottra, hogy táncolok, és még rémlik, hogy valaki a pofámba vágta a párnát.
– És te? – fordultak felém.
– Kilenc után nem tudom mi történt, szerintem én nyertem – vontam meg a vállam.
– Tényleg Liam, te mire emlékszel? – kérdezte Harry.
– Azt sem tudom, hogy kerültem ide – mondta halál komolyan.
– Nyertél – veregette Zayn vállba.
Jött röhögtünk ezen, a nevetésnek Leila és Niall vetett véget, akik csurom vizesen jöttek be a konyhába.

I. Évad 23. rész 09/04 L

.:: Liam szemszöge ::.   
                       
Mint egyetlen józan mentem a többiekkel, hogy ha kell elrángassam őket. TESCO-ban nem néztek minket kicsit sem hülyének főleg, hogy Hazza és én csak egy nadrágba mentünk. Grace meg Amy egy-egy üveg pezsgővel jöttek, amit meg is ittak, mire a bolthoz értünk, Zayn meg mutogatta a kockáit mindenkinek. Soffy megvette a tejszínhabot, majd megindultunk vissza. Amikor beléptünk a házba Louis Zoe-t tartotta karjaiba és fölfelé ment.
– Végre elmondtad neki, hogy nem csak barátként tekintesz rá? – ujjongott Harry.
– Shhhh maradjatok csendben elaludt  szólt ránk azonnal.
– Ezek szerint mégsem sikerült – szomorkodtam és elkezdtem befelé lökdösni Zaynt, aki a kocsi ablakába csodálta magát.
– Gyere van itt egy tükör – kiabálta ki Harry.
– Ti nem tudjátok mi az a csönd? – hallottam Louis hangját, ki lehetett belőle hallani, hogy fogytán van a türelme.
– Nem, miért mi az? – kérdezte Amy.
– Az amikor nem hangosan beszélsz – ült le mellénk a kanapéra Louis.
– Jó csendben leszünk szerelmes, de mit csináljunk? – kérdezte Harry.
– Nem tudom nekem mindegy – vontam meg a vállam.
– Vetkőzős póker – adta a tippet Zayn, neki csak azon jár az esze, hogy minél kevesebb ruha legyen rajta, meg a lányokon.
– Rendben, akkor ti öltözzetek fel – mutattak Harryre, Zaynre és rám.
– Igaz – mondta Soffy, majd levette a pólót és vissza adta jogos tulajdonosának. Mindenki felöltözött abba a ruhába amibe jött.
– Amúgy honnan szedünk póker készletet? – kérdeztem amikor már mindenki az asztal köröl ült és várta, hogy a kártya meg a zseton a semmiből oda repüljön.
– Zoe szobájába mintha láttam volna kártyát – gondolkozott hagosan Louis.
– Akkor hozd ki.
– Jó – indult meg felfele.
– De mi lesz a zsetonnal? – kérdezte Soffy.
– Majd a tányérokat használjuk zsetonnak – legyintett Amy.
– Amúgy ki tud pókerezni? – kérdezte Grace.
– Mi – mondta Zayn közben Harryre, magára és rám mutatott.
– Az jó mert én nem tudok – mondta egyszerre Amy és Soffy.
– Nincs kártya – jött el szomorún Louis.
– Akkor mit csinálunk? – kérdeztem.
– Szerintem, nekem nincsen ötletem – Zayn, vajon mennyit ivott, ha már így beszél?
Az biztos, hogy elégé megcsappant a pia készlet az üvegezés alatt. Szinte az egész bulin nem ittak annyit mint ebben a két órába. Kb. Semmire nem fognak holnap emlékezni, és majd megint nekem kell kiselőadást tartani, hogy mi is történt este. Remélem azért Niall és Leila nem fulladt bele a vízbe. Az kellene még csak. A directioner-ek ott nyírnák ki a lányokat, hogy nem figyeltek az ő kis Ír manójukra.
– Amúgy mennyi az idő? – kérdezte Harry.
– Öt óra – a mondtam kikerekedett szemekkel.
– Lehet, hogy elteszem magam holnapra – indulta meg Harry egy irányba de nem figyeltem, mert Louis ült le mellém szomorún. Megvárta amíg mindenki el nem ment. Soffy lecsórta Zayn pólóját és úgy indult meg valamerre, Amy is vele ment. Zayn utoljára a szekrény felé láttam. Grace meg az üvegajtónak ment, lecsúszott a földre és fel sem kell onnan, hanem ott nyomta el az álom.
– Majdnem elmondtam neki, de elaludt – mondta Louis, miközben előre dőlt a térdére.
– Mond el neki reggel – adtam a tippet.
– De mi van ha nem úgy érez mint én?
– Láttam, hogy néz rád.
– Az még nem jelent semmit.
– Figyelj, ma amikor felkel elmondod neki.
– Jó, de most megyek – kelt fel.
– Rendben, jó éjt.
– Neked meg sok szerencsét a reggelhez – mondta, majd felment.
Beakartam menni a fürdőbe, de egy Hazzaval találtam magam szembe amint éppen kiadja magából a piát.
– Harry jól vagy?  mentem be.
– Persze, most már jobban vagyok – ment megmosni az arcát.
– Amúgy hova lettek a ruháid? – kérdeztem tőle mert amikor elindult akkor még volt rajta ruha.
– Nem tudom – vonta meg a vállát és kiment.
– Hogy tudod elhagyni a ruhádat? – kérdeztem, mert érdekelt a válasza.
– Szerintem a konyhába lesznek, levettem mert melegem volt, vagy azért, mert fáztam? – gondolkodott el.
– Oké – indultam meg felfelé, hogy hozzak le pokrócokat és betakarjam a részegeket.
Leila mondta, hogy ha kellenének akkor a vendég szobába lesznek az említett tárgyak. Felvettem amennyit elbírtam, majd megindultam lefelé a kertben, hogy megnézem a csónakban alvókat.
Nagyon szépen nézet ki a medence, ahogy a ruhák úsztak a tetején. Egy bottal meglöktem őket, hogy a medence szélén legyenek. Aranyosak voltak ahogy Leila Niall-on feküdt így pont takarták egymást. Rájuk terítettem az egyik pokrócot. Éppen mentem volna be, amikor hallottam, hogy valami vagy valaki leesik a kert végében. Oda mentem és Hazza-t láttam ahogy a napágy alatt fekszik. Vissza fordítottam az ágyat, majd felhúztam rá azt, aki elhagyta a ruháit, majd rádobtam a takarót. Oda mentem az üvegajtót ölelőhöz. Elvittem a kanapéra, majd őt is betakartam. Soffyt a konyhába találtam meg ahogy a kiborult tej mellett szunyókált. Elcipeltem őt is a kanapéra, beborítottam a pléddel. Amy a konyhapulton aludt el, az egyik keze lógott a másik meg egy lábosban volt benne. Őt is oda vittem a lányokhoz. Szorítottam neki helyet, bebugyoláltam a pokrócba. Nem akartam, hogy a végén lebetegedjenek.
Megindultam meg keresni Zaynt. Fél óra múlva megtaláltam ahogy a szekrényben szunyókál. Elhúztam a nappaliba, kinyitottam a másik kanapét majd nagy nehezen felemeltem rá. Rádobtam egy pokrócot és megindultam megnézni az ifjú párt. Vagyis ha minden jól megy akkor hamarosan azok lesznek. Mind a ketten békésen szunyókáltak egymást ölelve. Mosollyal az arcomon mentem be a szobába ahonnan a pokrócokat hoztam. Bedőltem ágyba. Elő vettem a telefonom, hogy megnézzem milyen képek lettek csinálva. Próbáltam nem túl hangosan nevetni ahogy nézem a telefon képernyőjét. Felejthetetlen egy buli volt. Mosollyal az arcomon nyomot el az álom. Zoenak ezt a képet mindenféleképpen át kell küldenem.

I. Évad 22. rész 09/04 L

.:: Leila szemszöge ::.

– Üvegezzünk  fejeztem be a mondatot amint Zoe elkezdett.
– Benne vagyok  mondták kórusban a fiúk.
– Nekem ez nem tetszik, de benne vagyok  ráncolta a szemöldökét Amy.
– Meg bánom, de egyszer élünk  vágta le magát Grace a földre.
Niall bement a konyhába, hogy szerezzen egy üveget. Leültünk a szőnyegre, mindenki hozott magának egy párnát, hogy kényelmes legyen miközben a másikat szívatjuk. Tőlem jobbra: Niall, Liam, Amy, Grace, Harry, Louis, Zoe, Zayn és Soffy.
– Vetkőzőst vagy ivósat?  kérdezte Harry.
– Vetkőzős  mondták a fiúk egyszerre.
– Ivós  pontosan velük egy időben mi lányok is.
– Akkor mi lesz?  kérdezte Zoe.
– Vetkőzős  vágták rá azonnal a fiúk.
– Rendben  adtam meg magam.
Oda hajoltam és pörgettem. Liam-nál állt meg.
– Felelsz vagy mersz? – kérdeztem.
– Felelek.
– Mitől félsz és miért? 
– Kanáltól, mert kiskoromban majdnem megfulladtam tőle  forgatott.
– Mit csináltatok amikor felmentetek ketten?  kérdezte Liam Zoe-t.
– Nem kellene megkérdezni, hogy felesz vagy mersz.
– Nem  vágta rá Harry.
– Semmi, hangsúlyozom, hogy semmi  forgatott és Niallnál állt meg.
– Felelek  vágta rá azonnal az én ír manóm.
 Bántottál már meg valakit szándékosan?
– Nem  forgatott és Harry-nél állt meg.
– Merek.
– Válasz kinek vallasz szeremet?  közölte Niall.
– Zoe az első pillanattól fogva amikor elvetted tőlem a répát tudtam, hogy te vagy az igazi kérlek légy a barátnőm  ereszkedett térdére Zoe előtt, aki pont ivott és az egész piája a padlón landolt, még szerencse, hogy nem Harryt köpte le. Louis meg kikerekedett szemekkel nézte, hogy mi történik.
– Harry van egy rossz hírem NEM!  válaszolt Zoe, amikor észhez tért a sokból, Louis meg fellélegzett. 
Mindenki röhögött majd Harry pörgettet. Louisnál állt meg.
– Felelsz vagy mersz?
– Merek.
– Mutassátok meg mit csináltatok fent  mosolygott gonoszul

.:: Zoe szemszöge ::.

Erre a kijelentésre felkaptam a fejem. Louis fel állt. A kezét nyújtotta. Felhúzott a földről.
– Majd ha kell akkor átmegyünk másik szobába  drága perverz Harry.
– Nem kell, csak ha már fáradtak vagytok  mosolyogtam gonoszul.
– Kíváncsi vagyok mi az a semmi  sürgetett Liam.
Szembe fordultam Louissal a kezeimet a nyaka köré fontam. Az ajkait azonnal rátapasztotta az enyémre. A következő pillanatban felkapott mire én a lábaimat a dereka köré fontam. Belemosolygott a csókunkba. Lefektetett a kanapéra, ami szerencsére ki volt húzva így kényelmesen elfértünk rajta. 
– Asszem mi megyünk  hallottam Harry hangát.
Fordítottam a helyzetünkön, hogy én legyek felül majd Louis kapott egy utolsó csókot, és fel álltam.
Kikerekedett szemekkel néztek.
– Ezt csináltátok?  Harry.
– Pontosan ezt, mondom, hogy nem volt semmi  válaszoltam.
Vissza ültem a helyemre Louis is jött, levágta magát mellém és forgatott. Amy-nél állt meg.
– Felesz vagy mersz?  kérdezte.
– Felelek.
– Szűz vagy? – mondta elpirultan.
– Igen  hajolt oda, hogy pörgessen. Nálam állt meg.
– Felesz vagy mersz.
– Merek, nem félek.
– Akkor ruhát ide, az utcán futva kiabáld végig, hogy szeretem az One Direction és én egy hercegnő vagyok aki unikornissal jött  mondta mire köpni nyelni nem tudtam.
Levettem a ruhám a fejéhez vágtam és kimentem az utcára.
– SZERETEM AZ ONE DIRECTION ÉS ÉN EGY HERCEGNŐ VAGYOK AKI UNIKORNISSAL JÖTT!  kiabáltam teli torokból miközben végig sétáltam az utcán, azért nem kell minden részét teljesíteni.
Az az egy szerencsém volt, hogy csak pár ember mászkált. Visszamentem a házba megkaptam a ruhámat amit vissza húztam majd forgattam Grace lett az áldozat.
– Felelsz vagy mersz? 
– Merek.
– Akkor gyere, ti addig folytassátok  keltem fel és indultam meg fel az emeletre.
Jött utánam a fürdőbe. Mivel volt hajfestékem ráadásul rózsaszín, mondjuk nem tudom minek vettem amikor rühellem ezt a szín, de pont jól jött.
– Mit akarsz csinálni? – nézett rám aggódva.
– Majd meglátod  dörzsöltem össze a kezem, mire nyelt egy nagyot. Milyen jó gonosznak lenni.
Megmostam a haját, majd felkentem rá a festéket, megvártam amíg jó nem lesz. Szépen lemostam. Megszárítottam sőt még be is fontam, a végét meg kivasaltam.
– Kész  fordítottam a tükör felé.
– Atya úr isten.
– Tetszik?  most vagy tetszik neki vagy ő is utálja a rózsaszínt.
– Nagyon jó – ennyit arról, hogy nagyon megszívatom.
– Örülök, de menjünk le  nyitottam az ajtót.
Grace-re fordult minden szempár amikor belépet a nappaliba. Liam-en egy szál boxerben ült, Niall-on meg csak nadrág volt.
Ugyan mit nem vállaltak? Lehet jobb ha nem tudom.
– Na, milyen?  ült le.
– Jó nagyon jó  mondta Leila.
– Akkor forgass  lökte meg Harry.
Meg is tette amit Hazza kért tőle és pont rajta állt meg.
– Felelsz vagy mersz?
– Merek az viccesebb.
– Tényleg akkor menj be a szobába add ki az összes ruhádat, mi eldugjuk neked 2 perced lesz megtalálni, addig felmegyünk az emeletre.
– Rendben  indult meg az emeleti szobába.
Pár perc múlva kidobta a ruháit, mi meg szépen elrejtettük  Az boxerét a csillárra tettük, a pólóját a hűtőbe, a nadrágját meg egyszerűen kanapé alá gyűrtük.
– Jöhetsz  kiabáltunk le az emeletről.
Két percig vártunk majd lementünk, megtettük a fogadásokat, hogy mennyik ruhát találja meg. Leila, Niall és Grace szerint csak a pólóját találja meg, Soffy szerint megtalálja az alsóját meg a pólóját, Zayn és Liam csak a gatyája lesz meg, Amy meg azt mondta, hogy mindent meg fog majd találni. Louis meg én a bokszerre tippeltünk. Harry csak egy boxerben állt.
– Nyertünk  pacsiztam össze Louissal.
Vissza ült mindenki a helyére, Harry meg maradt alsóban és pörgetett, Grace-n állt meg.
– Felelsz vagy mersz?
– Felelek.
– Mennyire vagy jó az ágyba?
– Kipróbáljuk.
– Ki  állt fel.
– Nem azt mondtam, hogy most  mondta, mire Harry csalódottan vissza huppant a földre.
Rajtam állt meg a pörgetés.
– Felelsz vagy mersz? 
– Felelek.
– Ki a kedvenced a bandából?
– Kevin  mondtam mire mindenki röhögésbe tört ki. Míg a többiek röhögtek kipörgettem Harry-t
– Válasz egy lányt.
– Grace  elmentem hoztam két széket.
– Ez minek?  kérdezte mindenki. A székek háttámláját egymás felé fordítottam.
– Üljetek le a háttámla felé fordulva  mondtam nekik. Míg leültek addig én szereztem két lepedőt, majd egymáshoz kötöztem őket.
– Akkor szabadultok, ha megcsókoljátok egy mást  ültem vissza és addig mi folyattuk a játékot.
– Addig pörgetek Grace helyet  hajolt az üveghez Liam. 
– Soffy, felelsz vagy mersz?
– Felelek.
– Mi volt élet legcikibb dolga?
– Valamelyik nap sétáltattam Darky-t és elrántott, én meg egy pócsójában landoltam, ráadásul a legforgalmasabb utcában, mindenki engem nézett  röhögve gondolt vissza a borzalmas napra.
– Niall felesz vagy mersz?  kérdezte szöszit.
– Merek.
– Van tejszín hab?  fordult felém.
– Van? - fordultam Leila felé.
– Egy flakont elhasználtunk.
– Akkor az elrejtett még meg van  indultam meg a konyhába.
– Parancsolj  adtam oda a tejszínhabot.
 Felkelt és Leila nyakát meg ameddig tudta összekente tejszín habbal.
– Gondolom nem kell mondani a feladatott.
– Amúgy ideje elengedni a kötözötteket  néztem hátra és láttam, hogy megy a szájon át lélegeztetés.
– Hagyjuk őket jól el vannak  mondta Liam.
– Oké, Niall mielőtt neki állsz a feladatnak forgass  lökte meg Zayn.
– Rendben. 
– Felesz vagy mersz?
– Felelek. - válaszolt Amy.
– Kit csókolnál meg a társaságból és miért?
– Liam, mert ő kedvencem  húzta le a piáját.
– Nagyon nem jó, annak ellenére, hogy vetkőzős mindenkin ruha van  szomorkodott Zayn.
– Hát ha ennyire zavar, hogy ruha van rajtad, akkor vedd le  adta ki a feladatott Amy.
Zayn megfogta a pólóját el eldobta, utána forgatott. 
– Mersz vagy mersz?  kérdezte Soffy-t.
– Nem is tudom nehéz a választás legyen merek.
– Hagyd, hogy megcsókoljalak.
Zayn hagyta magát, a telefonnal mértük az időt. 3 perc. Vajon miről maradtunk le? Nagyon össze melegedtek a pultnál, sőt mindenki, még Amy meg Liam is. 
– Amúgy mikor akartok minket elengedni?  hallottam Harry hangját.
– Jé, szabad a szája  csodálkozott Liam.
– Vicces, inkább oldozzatok el  ficánkolt Grace.
Odamentem és nagy nehezen kioldoztam őket. Utána mivel hulla fárad voltam ezért Louis ölébe dőltem és onnan figyeltem a játékot. Már régen fel ült a kanapéra, mert kényelmetlen volt neki a föld.
– Ki jön?  kérdezte Leila.
– Én  már pörgettet is Soffy.
– Mersz vagy gyáva vagy és felelsz?  kérdezte Leila-t.
– Merek.
– Akkor csónak szex a medence közepén Niallal.
– Rendben  indultak meg kifele kézen fogva.
– Te tényleg elküldted őket az egyszemélyes csónakba légyottozni?  kérdeztem hatalmasra tágult szemekkel.
– Igen, ki forgat helyette, mert szerintem most nem ér rá.
– Majd én  nyúlt az üvegé Liam.
– Harry drága, milyen volt Grace-el csókolózni?
– Fantasztikus, bánom, hogy kiszabadítótatok minket  még a válaszát sem fejezte be, de már pörgetett is.
– Soffy menj el nekem csak Zayn pólójába boltba és hozz tejszínhabot  adta ki a feladatott.
Soffy levette magáról a ruháját, felvette a pólót és megindulta.
– Ti nem jöttök?  kérdezte Amy.
– Én nem megyek nagyon fáradt vagyok  panaszkodtam
– Én meg maradok vele  kezdte le simogatni a hajam Louis.
– Rendben, majd csinálok videót. 
– Feltétlenül.
Becsuktam a szeme és élveztem, ahogy Louis óvatos mozdulatokkal simogatta a hajam. Már majdnem elaludtam amikor meghallottam egy kicsit rekedtes hangját.
– Zoe, ébren vagy? 
– Hmmm. 
– Nagyon jó a veled töltőt idő és örülnék neki, hogy ha több lenne közöttünk, mint barátság  össze folytak a szavak a fejembe. Válaszolni meg végkép nem volt erőm.