.:: Zoe szemszöge ::.
Miután bezártam az ajtót megindultam bevásárolni, amint
beértem elővettem a bevásárló listát, amit ide fele írtam. Mikor a zöldségeshez
értem két műbajszot, sapkát és napszemüveget viselő embert, hippi... valamik ott
veszekedtek. Ha nem lettek volna annyian akkor biztos, hogy szét röhögtem volna a fejem, így csak magamba nevettünk rajtuk.
– Nem adom vissza, mert velem soha nem foglalkozol – emelte
magasba a kék sapkás.
– Ingyen cirkusz – röhögtem most már hangosabban, páran oda is fordultak, majd megint a hippiket nézték.
– De azok az én répáim – ugrált a kalapos, annyira,
hogy elhagyta a bajszát.
– Akkor szerezd vissza – futott el a kék sapkás és közben
ő is elhagyta a bajszát.
Figyelmen kívül hagytam a két örültet. Oda mentem, hogy vegyek
répát, de láttam, hogy a bolond kalapos lógassa az orrát. Meg esett rajta a
szíven. Minek vagyok ennyire jó szívű?
– Meséld el miért rohant el a répáddal? – kérdeztem miközben
a vállára tettem a kezem.
– Szerinte keveset foglalkozok vele – ült le törökülésbe a
sor közepére. Mindenki kerülgetett minket, de őt egyszerűen nem érdekelt hogy akadály a bevásárló központban.
– Visszaszerezzem? – guggoltam le.
– Megtennéd? – nézett fel rám csillogó szemekkel. Mint egy kisfiú aki hamarosan vissza kapja a rég elveszett játékát.
– Akkor nem kérdezném.
– Ez igaz, de hogy szerzed vissza?
– Csak mond meg a nevét.
– Harry.
– Fogd meg és maradj itt – nyomtam a kezébe a kosarat.
– Rendben.
Megindultam Harry után. Mondjuk, azt nem tudom, miért segítek, mindegy.
Egyszer élünk. Éppen ezen gondolkoztam meg azon, hogy-hogy fogom belecsempészni a
számom a zsebébe, annak az bolond kalaposnak. Ha már így alakult akkor használjam ki. Új város, új lehetőség. Itt senki nem ismer, még.
– Harry?! – kiabáltam oda, amikor megláttam a kék sapkáját, a borok között válogatva.
– Adok autógrammot, meg képet csak ne sikíts – nézett rám rémült tekintettel.
– Nem kell kép sem autogram és még sikítani sem fogok, mert
mondjuk, nem látom az értelmét.
– Egy kobold mondta amikor oda adta a kincses vödrét – röhögtem azon amilyen fejet vágott. – Bolond kalapos mondta, mert fel ajánlottam neki, hogy
vissza szerzem a kajáját.
– Milyen kedves vagy, de nekem mi a hasznom belőle?
– Nem tudom. Semmi.
– Kérek érte valamit.
– Mit kérsz?
– Egy puszit ide – mutatott az arcára, mosolyogva.
– Ismerem a trükköt, de jó – megfogtam a fejét nehogy el
tudja fordítani és véletlenül csók legyen belőle.
– Okos és még szép is – mondta miközben elvettem tőle a
répát.
– Köszönöm.
Mentem vissza a répátlanhoz, aki ugyan ott volt. Talán max annyi, hogy mellette volta a kosaram. Lógatta az orrát, és így nem látta, hogy megyünk felé.
– Parancsolj – guggoltam le, mert a földet nézte.
– Köszönöm – ugrott fel úgy, hogy lesett a kalapja.
– Itt van – adtam oda neki a répát.
– Imádlak – ölet meg. Itt a megfelelő alkalom. A kezembe
lévő papírt, amire fel volt írva számom betettem a farzsebébe. Fel sem tűnt neki. Harry, meg nem látott semmit, mivel folyamatosan figyelte a tömeget.
– Azért ennyire nem kell örülni, mert meghiúsította a tervemet – mondta durcásan Harry.
– Igen ööö – kezdtem el.
– Louis – segített ki Harry.
– Köszi. Igen most már elengedhetsz mert alig kapok levegőt.
– Rendben, köszi még egyszer.
– Szívesen, de én megyek.
– Várj a telefon számod add meg, meg még a nevedet sem tudjuk.
– Zsebedbe nézted? – kérdeztem miközben elmentem a kaszához fizetni.
Kifizettem mindent, majd intettem egy taxi-nak és haza szállítottam magam, nem kockáztatok meg még egy bolyongást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése