I. Évad 14. rész 09/02 L

.:: Zoe Szemszöge ::.  

– Szia véletlenül nem tudod hol van a angol kultúra terem? – kérdezte tőlem meg egy lány, akinek szinte fenékig érő barna haja volt.

– Nem, de én is oda megyek. Sajnálom, de velem nagy vagy kisegítve. Azt sem tudom, mióta bolyongok itt, akár több nap is eltelhetett a labirintusba az emberek elvesztik az idő érzéküket.

– Nagyon jó akkor legalább nem egyedül tévedtem el. Amúgy Grace Gilbert – nyújtotta felém a kezét, amit azonnal el is fogadtam.

Grace Gilbert

– Zoe Goldenwin.

Még bolyongtunk 5 percet a folyosón  amikor sikeresen megtaláltuk azt az átkozott termet. Örömömbe, majdnem térden csúszva tettem meg az utolsó pár métert. 

– Szerinted ez lesz az? – kérdezte tőlem, mielőtt benyitottunk volna.

– Igen, mert ide vagyunk kiírva, ha valamelyik őrült nem cserélte le a számokat akkor meg van a kincs helye.

– Akkor gyerünk – kopogtatott mire én benyitottam.

– Gondolom eltévedtetek? – kérdezte tőlünk a tanár unott fejjel. A ráncos és ősz szakállas arcáról nagyon jól ki lehetett olvasni, hogy nem először fordul ilyen elő az óráján.

– Egy kicsit – mutattam az ujjaimmal.

– Most az egyszer elnézem, foglaljatok helyet. - mutatott az üres padra. Beültem Grace mellé.

– A késünk érkezőknek mondom, hogy Mrs. Bell vagyok. - mutatkozott be nekünk külön is.

Az óra további részében elmondta, hogy mit kér meg hasonlok, mondjuk én a telefonon játszottam. Nagyon közel jártam hozzá, hogy szintet lépjek, több napja nem néztem rá, így le maradtam rengeteg akcióról ami a játékban volt. Mikor kicsengetek azonnal összepakoltuk a cuccainkat és megindultunk kifele, megkönnyebbült szívvel.

– Mi a következő órád? – fordult Grace miközben kiléptünk az ajtón, majd a folyosó falánál megálltunk.

– Japán. Neked?

– Lyukas.

– Mit csinálsz majd?

– Nem tudom szerintem felderítem a terepet.

– Rendben akkor majd találkozunk, talán a negyedik esetleg az ötödik órában.

– Bevezetés a Közgazdaságtanon találkozunk – indultam meg egy tetszőleges irányba.

Megtaláltam a könyvtárat, ott elidőztem egy kicsit. Megnéztem, hogy hol lesz a következő óránk, meg szinte az egész iskolát végig jártak. Minden termet ahol, lesz órám fel írtam, hogy miként tudok majd oda eljutni. Nem akarok megint én lenni aki elkésik. Még kis térképet is rajzoltam a mindenes füzetem elejére, annyira büszke voltam az én kis művemre. Éppen annál a teremnél jártam amikor csengettek, ahol Leila-nak volt órája.

– Szia húgi – ölelt meg, amikor megpillantott a folyóson.

– Szia nővérkém, na milyen a japán nyelv? – toltam el egy kicsit magamtól, hogy rendesen tudjak vele beszélni.

– Nagyon jó.

– Szia Grace – köszöntem az ajtón kijövő Manga őrültnek. Ezt akkor tudtam meg mikor az órán meguntam a játékot és kérdezgettem.

– Honnan ismered Grace-t? – csodálkozott Leila, oldalra döntött fejjel.

– Első óráról, mert ő is közgazdász lesz.

– Közgazdászok lesztek fát neveltek – vágta rá azonnal, mire csak a szemem forgattam. Annyira hallottam márt ezt a hülyeségét, kezd az agyamra menni vele, de a kis szemét tudja és ezért csinálja még mindig.

– Szeretlek, de most megfojtanálak, tudod mennyire elegem van ebből a szarból.

– Én is szeretlek.

– Örülök neki, de attól még lenyomnák a torkodon egy kanál köptetőt.

– Én sokkal jobban.

Szeretek eltévedni és jobban megismerni az iskolát. Mivel egy órát átléptem a bolyongással ott találkoztam pár csoport társammal. Mondtam nekik a bulit, meg hogy tóbórozónak embereket. Lediktáltam a címet. Megörültek, hogy már bulival indítják az évet, nincs is jobb annál mint az első héten szétcsapni magad és utána nem emlékezni semmire.